1961-ben járunk és a világ még nem ismeri Bob Dylan nevét. A fiatal Bobby New York-ba utazik és Woody Guthrie rajongójaként meglátogatja példaképét a kórházban. Itt megismerkedik egy másik neves folkzenésszel, Pete Seeger-el. Utóbbi aztán a szárnyai alá veszi a tehetséges BD-t. Edward Nortont – aki zseniálisan hozza a karaktert – a legjobb férfi mellékszereplő Oscar-díjára jelölték Seeger szerepéért.
Általa kerül sor Dylan első komolyan vehető fellépésére egy kis bisztróban. Itt ismerkedik meg a kor ünnepelt folk-énekesnőjével, Joan Baez-el, akivel aztán időről-időre alkalmi kapcsolatba bonyolódik. Monica Barbaro a legjobb női mellékszereplő kategóriájában Oscar-esélyes ezért az alakításért. Kétségtelen, hogy Joan és Bob kiválóan működnek együtt a színpadon. Ez a viszony a film egészén végig vonul és folyamatos feszültséget szül, hiszen Sylvia (Ellie Fanning), Dylan barátnője is időről-időre feltűnik a legendás zenész életében.
Bár Dylan szerelmi élete karakteresen megjelenik a filmben, mégsem ez a szál a legnagyobb hatású. A James Mangold-rendezte alkotásban Timothée Chalamet alakítása az, ami igazán lenyűgöző. Nem véletlen, hogy a Sehol se otthon a legjobb férfi főszereplő és a legjobb film kategóriájában is nagy esélyes.
Bob Dylan irodalmi Nobel-díjat kapott 2016-ban, amelyet nem vett át. Ez akkor komoly botrányt okozott. De a film tükrében érthetővé válik, hogy miért nem jelent meg az átadón: a mozi betekintést enged Dylan privát szférájába és ezáltal egészen más megvilágításba kerül a Nobel-díjhoz való viszonya is. Korának ikonja, napjaink nagyhatású és aktív alkotója, akit milliók rajonganak, belül magányos. Több olyan jelenet is látható a filmben, amely megmutatja, mennyire nehezen viselte a népszerűséget és egyáltalán: az emberek közelségét. Miközben ő csak alkotni és zenélni szeretett volna. A Sehol se otthon cím jól példázza, hogy Dylan hogyan határozta meg önmagát a világban.
A filmben testközelből láthatjuk az egyik legismertebb slágerének, a Blowin’ In The Wind-nek születését és azt, hogy BD hogyan formált át egy korszakot és vált kapitális hatású előadóvá. A darab végigvezet azon a lelki folyamaton is, amelyet a népszerűség-okozta nyomás hatására élt át, miközben ő csak zenélni szeretett volna.
Chalamet-t az első percekben még a kékszemű Paul Atreides-ként vizionalizálhatják a Dűnéért rajongó filmkedvelők. A Sehol se otthon azonban gyorsan eloszlatja ezt a képet. A film minden percében elhisszük a színésznek, hogy ő Bob Dylan. A mimikája (vagy épp annak hiánya), a mozgása, az öltözködése, a frizurája, a gyakorta feminin megjelenése, a cigaretta konstans jelenléte a kezében – Bob Dylan szerepel a vászonon. Egyszer sem látjuk a színészt, kizárólag a legendás popzenészt, aki alapjaiban határozta meg az 1960-as éveket popkultútáját.
A hírhedtté vált, 1965-ös Newport Folk Fesztiválon való fellépése a film csúcspontja. Ez az esemény végérvényesen a halhatatlan előadók sorába emelt Dylant. A Like a Rolling Stone című slágere nem csak abban az évben, azóta is az egyik legnagyobb hatású szerzemény. Nem véletlen, hogy a Sehol sem otthon a legjobb lemez kategóriájában is nagy esélyes az Oscar-díjra.
A zenés-életrajzi mozi hiteles kortörténeti dokumentum is, hiszen az aktuálpolitikai eseményeket is markánsan megjeleníti. Kennedy halála, az atomháború fenyegetése, a korhű amerikai életforma ábrázolása kíváncsi voyeur-ré teszi a nézőt, aki képzeletben percek alatt repül vissza az időben és testközelből figyeli az eseményeket.
Ezt a film látványvilága is erősíti, hiszen a masszívan barnára hangolt képi világ megtart a hatvanas években. Az apró momentumok is bőven hozzáadnak a realisztikus ábrázoláshoz: a szigetelőszalaggal megragasztott mikrofon a fesztiválon, a kopott Gibson erősítő, Dylan koszos körmei – vajon másnak is eszébe jut, hogy manikűrös munkája vagy valóban megnövesztette azokat? Részletkérdés, mégis ettől – is – annyira hiteles az alkotás.
A Sehol se otthon nyolc jelöléssel, komoly esélyesként várja az Oscar-díjátadót.
Bob Dylan-dalszövegeket itt találsz.
Fotók: Forum Hungary/Filmkockák Facebook
