Az A Day To Remember 11 év után újra Budapesten

Az A Day To Remember mindenki meglepetésére a napokban új lemezzel jelentkezett, az egyelőre csakis CD-n és vinylen elérhető Big Ole Album Vol. 1 című anyaggal. A srácok ezúttal sem féltek kísérletezni, a dalok írása során a Gojira és a Coal Chamber is hatással volt rájuk. 


A zenekar utoljára 11 éve játszott Magyarországon a Szigeten, most pedig új lemezükkel érkeznek június 16-án a Barba Negrába.


A platinalemezes A Day To Remember 2003-as alakulása óta hű maradt nemcsak önmagához, de rajongóihoz is. Félrelökve a hagyományos forgatókönyveket és sokkolva a rendszert, a floridai csapat nemrég meglepetésként dobta piacra vadonatúj nagylemezét, a Big Ole Album Vol. 1-t, amely rendhagyó módon először csak fizikai kiadványként, kizárólag vinyl és CD formátumban vált elérhetővé világszerte. Az így kiadott dalok március 21-én lesznek elérhetők a streaming platformokon is. Az új anyag egy 12 számot tartalmazó gyűjtemény, és az első megjelenésük a 2021-es You’re Welcome óta.


A csapat eddigi pályafutása magáért beszél


Egy platinalemezt, két aranylemezt, egy platina kislemezt és négy arany kislemezt tudhat magáénak az évek során.


Arról nem is beszélve, hogy minden nagylemezük eljutott a Billboard Rock, Indie/és vagy Alternative listák élére, a 2016-os Bad Vibrations pedig a Billboard 200-as albumlista második helyéig jutott. 


Az A Day To Remember dalait világszerte 2 milliárdszor játszották le, és több mint hárommillió eladással büszkélkedhetnek. 


Turnéikon arénákat töltenek meg, világszerte milliók rajonganak a zenéjükért. És végre az A Day To Remember visszatér magyarországi rajongóihoz is, hiszen 11 évvel a Sziget fesztiválos fellépésük után június 16-án a Barba Negrában tombolhatunk dalaikra.


A koncertre elsőként a zenekar hivatalos rajongói klubjának tagjai válthatnak jegyet március 5-én, 10 órától, a regisztrált Live Nation tagok pedig március 6-án, 10 órától csatlakozhatnak az elővásárlási lehetőséghez. A teljes körű jegyértékesítés március 7-én, 10 órakor indul a www.livenation.hu, a www.funcode.hu és a www.rock1.hu oldalakon. 

 

Fotó: A Day To Remember

További hírek

További hírek

© 2025 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább