Több mint 400 esemény a Bach Mindenkinek Fesztiválon

Március 16-án kezdődik a 11. Bach Mindenkinek Fesztivál, amelyre március végéig 270 település több mint 400 eseményén várják a közönséget országszerte és a határon túl.


A Kárpát-medencén túl a világ számos városának magyar diaszpórájához is eljut az eseménysorozat, így Ausztráliától Amerikáig hallhatóak lesznek Johann Sebastian Bach szerzeményei.

 

A Zeneakadémiától a Gödöllői Királyi Kastélyig a leghíresebb koncerttermek mellett zeneiskolák, templomok és nyílt terek is otthont adnak a fesztivál rendezvényeinek.




A Kossuth-, Liszt- és Prima Primissima díjas előadók és rangos zenekarok tagjai mellett a jövő tehetségei és helyi közösségek elhivatott zenészei is közreműködnek a programokon.

 

"Művésztársaimmal együtt mindent megteszünk, hogy mindenki számára elérhetővé tegyük a zene óriásának csodálatos alkotásaiból áradó lélekemelő, gyógyító erőt" - idézték a közleményben a Bach Mindenkinek Fesztivál alapító igazgatóját, Kovács Zalán László Artisjus- és Apáczai Csere János-díjas tubaművészt.

 

Bach születésnapja környékén, március 16-31. között - a fesztivál fő időszakában - rendezik a legtöbb eseményt, de ezt követően egészen az advent végéig érdemes figyelemmel kísérni a további programokat.


Az eseménysorozat részeként nemcsak nyilvános hangversenyeket, hanem például kórházakba vitt, a betegek lelki gyógyulását elősegíteni hivatott koncerteket is rendeznek.

 



A Bach Mindenkinek Fesztivál nyitó koncertjét a Zeneakadémián rendezik meg március 16-án, ahol fellép Kovács Zalán László és Boros Mihály zongoraművész, valamint közreműködik Peter Guy ausztrál orgonaművész. 


A fesztivál jelentősebb koncertjei között kiemelték, hogy március 22-én a Gödöllői Királyi Kastélyban lép fel a Magyar Honvédség Központi Zenekara, a Budapesti Énekes Iskola Kórusa közreműködésével. 


A Cantores Ecclesiae Rézfúvós Együttes március 29-én Budapesten a Magyar Zene Házában, június 8-án pedig a krakkói Waweli Székesegyházban ad majd koncertet.

 

A Bach Mindenkinek Fesztivál minden programja ingyenesen látogatható


Hagyomány, hogy a szervezők egy nemes célú adományozás lehetőségére hívják fel a figyelmet. 


Az idei év kedvezményezettje a Kárpátalja Nagydobrony községében található Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthon.


A Te is Segíthetsz! Támogató Alapítvány által a fesztivál eseményein gyűjtött, valamint a bankszámlájukra közvetlenül utalt támogatások kis- és nagyobb gyerekeknek nyújtanak segítséget.


Fotók: Bach Mindenkinek Fesztivál

 

További hírek

További hírek

© 2025 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább