Teljessé vált a Bartók Tavasz összművészeti fesztivál programja, a kedden bejelentett fellépők között van Arooj Aftab pakisztáni-amerikai énekes, zeneszerző dzsessztriója vagy María Pagés spanyol táncművész Seherezáde című táncprodukciója is.
A fesztivál április 4-én Budapesten indul, május 18-ig Győr, Pécs és Miskolc is helyszín lesz.
Bartók Béla olyan örökséget hagyott ránk, amely a mai napig éltet és inspirál minket
- Az ötödször megrendezendő fesztivál lényeges feladata az örökség és az újdonságok bemutatása, de az is, hogy ezek az előadások minél több emberhez eljussanak - mondta Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója.
- Ezzel az örökséggel kísérletezni kell, meríteni belőle és áthozni a mi korunkba. Megjegyezte, hogy a kulturális örökség feltárása, ápolása Bartók egyik legjellemzőbb vonása volt, ezzel újította meg a 20. századi zenét - fogalmazott Káel Csaba.
A szervezők már tavaly októberben bejelentették, hogy mások mellett Diana Damrau német szoprán és Jonas Kaufmann német tenor, a Münchner Philharmoniker Kelemen Barnabással kiegészülve, a Kammerorchester Basel Pusker Júlia vendégeskedésével, az Orchestra of the Age of Enlightenment, a Magyar Állami Népi Együttes és a Győri Balett összművészeti víziója, Jan Garbarek és Wynton Marsalis fellépése szerepel a Bartók Tavasz idei kínálatában.
Az összművészeti produkciók sorában a Corvinus Közgáz Néptáncegyüttes táncosainak, a Forte Társulat színészeinek és a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak közös előadásában Bartók Mikrokozmoszának tételei a Mezőség tájain kelnek életre április 5-6-án a Müpában. A fesztivál fővárosi helyszínei között lesz az Akvárium Klub, a Kristály Színtér, a Ludwig Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria, a Magyar Zene Háza, a Müpa, a Nemzeti Táncszínház, a Szépművészeti Múzeum, a Toldi mozi és a Zeneakadémia.
- A dzsessz világsztárja, a norvég szaxofonos Jan Garbarek nemcsak a Müpában lép fel április 7-én, hanem Győrben (április 24-én) és Pécsett (május 18-án) is - hangsúlyozta Szomolányi Janina, a Bartók Tavasz operatív igazgatója.
- Április 4-én a Magyar Zene Házában ad koncertet Arooj Aftab, korunk egyik leghatársértőbb dzsesszelőadója, aki triójával lép fel. Az utolsó pillanatban sikerült meghívni a világhírű sevillai táncosnő és rendező, María Pagés társulatának grandiózus előadását, a Seherezádét, amely ott kezdődik, ahol az Ezeregyéjszaka meséi véget érnek. A produkció április 10-én és 11-én lesz látható a Müpa Fesztivál Színházában - mondta Szomolányi Janina.
Április 12-én a Müpában debütál Rúzsa Magdi és Balázs János zongoraművész közös produkciója, amelyben sanzonok, kuplék és a mai kor slágerei egyaránt helyet kapnak.
Olivier Grossetete francia képzőművész hatalmas kartonépületei idén tavasszal a budapesti Erzsébet téren és a győri Széchenyi téren is megcsodálhatók.
Az épületeket betáncoló Bandaloop táncegyüttes Budapesten, Miskolcon és Pécsett is fellép, Buster Keaton A generális című korszakalkotó némafilmje Szűts Apor zenéjével, Farkas Róbert vezényletével a Győri Filharmonikus Zenekar, a Pannon Filharmonikusok, valamint a Miskolci Szimfonikus Zenekar előadásában elevenedik meg.
A fesztiválhoz kapcsolódó Budapest Ritmót, a régió egyik legfontosabb világzenei szemléjét április 10-től 12-ig immár tizedik alkalommal szervezik meg.
A II. kerületi Bartók Emlékház 1923-tól 1940 októberéig volt Bartók Béla és családja otthona; innen indult amerikai koncertkörútjára, ahonnan már nem térhetett vissza.
Fotók: Bartók Tavasz Facebook