Sziget: óriási méhek és japán cirkusz is lesz a fesztiválon

Már a Sziget bejáratánál érezhetjük egy új világba csöppenünk


Egy hosszabb távú fejlesztés első jeleiként az idei Szigeten számos újdonsággal találkozhatunk. Már a bejáratnál érezhetjük, hogy egy új világba csöppenünk, belépve pedig bőven lesz mit felfedezni. A kulturális sokszínűség és a műfaji változatosság azonban továbbra is a Sziget legnagyobb vonzereje marad. Sok fellépőt ismerünk már, de most érkezett néhány igazán izgalmas a nem zenei programok közül is.





 

- Vizuálisan és programelemeiben is megújuló Sziget fesztivál fogadja majd augusztus elején a látogatókat, ami már a K-híd magával ragadó látványelemeiben és a megérkezés élményében is megmutatkozik – vetítette előre az idei fesztivált Kádár Tamás főszervező.


- Folyamatos kihívást  jelent, hogy megtartsuk a helyünket a nemzetközi verseny élmezőnyében, miközben a kultúrafogyasztási szokások, a fesztiválélmények iránti elvárások és a gazdasági környezet minket is folyamatos változásokra ösztönöztek és ösztönöznek. Emiatt döntöttünk úgy, hogy egy többéves stratégia mentén idén egy nagyot lépünk előre. 


Olyan fejlesztéseket, frissítéseket, változtatásokat fogunk megvalósítani, melyek a Sziget alapvető értékeit, a vibráló kulturális kínálatot és a zenei sokszínűséget megtartva, egyrészt nagy hangsúlyt fektet a kreatív megoldásokra, másrészt a programstruktúra újragondolásával a fesztivállátogatók számára igyekszünk szinte a nap 24 órájában folyamatos élményeket nyújtani.




Mindeközben eltökélt célunk, hogy a hazai közönségünk anyagi lehetőségeit is szem előtt tartsuk, ahogy tettük ezt például a kedvezményes bérlet opciókkal vagy a „budget-friendly” ételkínálat  bevezetésével. Ezt folytatva, idén az early bird napijegyeket a tavalyinál is olcsóbban lehet – mostantól - beszerezni – mondta a főszervező.






Megérkeztek az első, a Sziget egyedi kínálatát formáló nem zenei programok

 

Már majd 80 nevet ismerünk az idei zenei felhozatalból s hamarosan jönnek újabbak, most azonban megérkeztek az első, a Sziget egyedi kínálatát formáló nem zenei programok is. Így például ismét 


lesznek Sétáló Utcaszínházak, köztük visszatérő vendégként a Troula Street Theatre , akik előadásukban a modern világ kihívásait egy méhkaptár formájában jelenítik meg, amely bemutatja az emberiség Földön elkövetett visszaéléseit.


A produkció élő zenével, óriásbábokkal és pirotechnikai elemekkel egészül ki, így egy lenyűgöző show-t kínál, amelyet szintén nem érdemes kihagyni. Az idén új helyre költöző cirkuszi nagysátor


a Cirque du Sziget egy japán produkciót is elhoz, a Yoah  című előadásban a tradicionális japán hangszerek és elektronikus zene ötvözete, a lenyűgöző fények és vizuális effektek, valamint az elképesztően tehetséges akrobaták hajmeresztő trükkjei egyesülnek.



 

A Cirque du Sziget egy japán produkciót is elhoz: Yoah címmel


2025-re szintén új helyet talált népszerű helyszín, a Magic Mirror pedig bemutat majd egy fergeteges, cirkuszi trükköket humorral vegyítő előadást. A kizárólag női tagokból álló YUCK Circus produkciójában terítékre kerül minden, ami a színpadon és a mindennapi életben túlságosan macsónak számít, bemutatva a fiatal nők életének legnagyobb kihívásait és időnként frusztráló problémáit. És minden eddiginél több flitterrel és meglepetéssel és a legnagyobb pop és disco slágerekkel jön a világ egyik legsikeresebb színpadi produkciója, a Queenz -The Show.

 

Az eddigi bejelentések ismeretében a zenei kínálat idén nagyon erősnek, frissnek és izgalmasnak ígérkezik, olyan nevek vannak a tarsolyban, mint az idei Grammyn a legjobb új előadóként díjazott Chappell Roan, szintén az idei Grammyre hét kategóriában is jelölt, ebből kettőt, valamint nemrég öt Brit Awardot is nyerő Charli XCX, a zene és a technológia lenyűgöző metszéspontjában működő - Tale of Us-ból is ismert – Anyma, a hamarosan új lemezzel előrukkoló  A$AP Rocky és a szintén friss lemezzel (is) érkező Shawn Mendes vagy Post Malone. 





 

A Sziget weboldalán már látható a napi bontás is és mostantól napijegyet is lehet venni


„ A Szigeten minden napra jutnak világsztár zenészek, DJ-k, nagy kedvencek, izgalmas zenei különlegességek, de különböző művészeti produkciók is. A napijegyek induló árait azonban úgy alakítottuk ki, hogy továbbra se kerüljenek többe, mint egy nemzetközi fellépő arénakoncertjének jegye, sőt idén kevesebbe kerülnek, mint tavaly, ami miatt nagy rohamra számítunk a webshopunkban a következő napokban” - tette hozzá a főszervező.


Fotók: Sziget

További hírek

További hírek

© 2025 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább