A dalt és a szöveget is a zenekar basszusgitárosa, Jancsó Gábor jegyzi.
Blahalouisiana-dalszövegek itt.
Jancsó Gábor nevéhez több Blahalouisiana-szerzemény fűződik, a Gyönyörű rendetlenség mégis különleges, hiszen ez az első dalszöveg, amelyet teljes egészében ő írt. „Számomra ez egy felnövésballada, amely az elengedéssel való megbarátkozásról szól. Jó mélyen bennem volt már régóta, és végre dal született belőle. Hálás vagyok a zenekarnak, hogy partnereim voltak ebben” – mesélte Jancsó Gábor.
A Gyönyörű rendetlenség inspirációi között olyan előadók szerepelnek, mint például Zorán, akinek dalai nagyban hatottak az alkotási folyamatra.
„Úgy gondolom, sikerült modern köntösbe öltöztetni a zenét és egy maximálisan blahás hangulatot létrehozni, Barbi pedig úgy keltette életre a dalt, ahogyan megálmodtam, sőt: talán még annál is jobban”
– fogalmazott a szerző.