A Carson Coma billentyűsének közreműködésével készült el MOVA új dala

Unjunk az egészet, össze is pakolnánk, de végül mégis maradunk: megérkezett MOVA új dala

 

A Mégis maradunk a Carson Coma billentyűsével, Kun Bálinttal közösen íródott és készült.

 

Kovács Miki, azaz MOVA legutóbbi megjelenése, a Zuhanás után most ismét új dallal jelentkezett. „Bálinttal már ismertük egymást, és a Klipszemlén megbeszéltük, hogy csinálunk közösen valamit. Ő elsősorban billentyűs, nem igazán szokott producerkedni. Vittem egy akkordmenetet, és a stúdióban ketten dallá gyúrtuk” – mesélte MOVA.


„Nagyon izgalmas folyamat volt, mintha csak játszottunk volna: kísérleteztünk, mindenfélét megpróbáltunk, együtt találtuk ki a hangszerelést. Teljes mértékben közös dalként gondolok rá, amiben mindketten benne vagyunk. A szöveg is a stúdióban született, egy-két sort vittem csak, aztán ahogy haladtunk, kigurultak belőlem a szavak is” – fogalmazott.

 

Hallgasd meg a dalt itt.

 

A Mégis maradunk című dal eg, igazán ambivalens érzést mutat be


Az ember unja a mindennapokat, elege van a városból és a kiszámítható ismétlődésekből, el is jut odáig, hogy összepakolja mindenét, aztán valami mégis visszatartja. Ez a kettőség jelenik meg a klipben is: a nyüzsgő, sokszínű Budapestet látjuk, miközben a képsorokat átitatja az a keserédes monotónia és kiábrándultság is, amiről szól a dal.

 

Nézd meg a klipet itt.

 

MOVA legközelebb a Dánielfy előtt áll színpadra március 22-én Győrben, közben pedig folyamatosan új dalokon dolgozik.

 

Fotó: MOVA

További hírek

További hírek

© 2025 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább