Mintha robotpilóta üzemmódban lennének az emberek, nem vagyunk jelen a pillanatokban
A hiphop, a neosoul, a jazz és az R&B területén mozgó Janet Gruber eredettörténetét elmesélő legutóbbi megjelenése, az Apám szemével után most még közelebb engedi magához a hallgatókat Szellem című dalával.
„A világ toxikussága ihlette a dalt, az a fajta működés és azok a jelenségek, amelyekkela politikai közbeszédtől kezdve a zeneiparon át minden területen lehet találkozni. Mindenhol érződik ez a saját magunkat és a kapcsolatainkat is mérgező hozzáállás. Kívülről úgy tűnik, mintha robotpilóta üzemmódban lennének az emberek, nem vagyunk jelen a pillanatokban, ezért is lett a címe Szellem”
– mesélte Janet.
Az új dal a műfaj fontos képviselője, Ótvar Pestis közreműködésével készült
„Elkezdtem dolgozni egy beatre, egy napon belül meg is született rá a szöveg. Egy darabig ültem rajta, aztán instasztoriban megosztottam egy részt, erre reagált OP, hogy nagyon tetszik neki. Szuper volt vele dolgozni, rögtön eltalálta a hangulatot és szerintem nagyon sokat ad a dalhoz a része, művészként és emberileg is nagyon nagyra becsülöm. Több ilyen arc kéne a szakmába, én szinte bármilyen műfajban el tudom őt képzelni” – fogalmazott Janet a Szellem közreműködőjéről.
A fiatal előadó második magyar nyelvű dalával még közelebb engedi magához a hallgatókat.
„Az angol szövegeimnek is hasonló mondanivalójuk volt, csak a nyelv miatt kevésbé közvetlenül értek el a közönséghez. Most viszont megnyitottam a magyar csapomat, és szinte kigurulnak belőlem ezek a dalok. Nagyon önazonosnak érzek most mindent, amit csinálok, és szerintem ez kifelé is érződik” – mondta Janet. „Szeretem ezt a dalt, jónak érzem a dinamikát is köztünk OP-vel. A verzék odamondósak, a refrén sokkal levegősebb, épp ettől működik benne a balansz”
– tette hozzá Janet Gruber.
A Szellemhez készült videóért ismét Földházi Lilla, Földházi Ákos és Váradi Fanni feleltek. „Nagyon elégedettek voltunk az Apám szemével klipjével, ezért nem is volt kérdés, hogy most is velük akarunk dolgozni. Már az elején megegyeztünk benne, hogy sötétebb világot képzelünk el, a verzék és a refrének közötti kontrasztot pedig vizuálisan is meg akartuk jeleníteni, ami szerintem sikerült is” – mesélte Janet.
Az NKA Hangfoglaló program induló előadóinak támogatottjai közé kerülő Janettel és zenekarával a nyári időszakban számos helyen találkozhat majd a közönség, például a Fishing on Orfűn és a Pontoonon, miközben szorgosan dolgozik nagylemezén is, amely év végére várható.
Fotók: Ótvar Pestis x Janet Gruber