
A koncertszínházi és kortárstánc-előadások is láthatók július 2. és 5. között a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozón Nagymaroson. A Dunakanyarban fesztiválozókat a színház után ingyenes koncertek várják.
Az előadások az emberi cselekedetek természetét vizsgálják, a lét, létezés értelmét kutatják.
A visegrádi országok egy-egy kiemelkedő társulata érkezik Nagymarosra Besztercebányáról, Prágából, Krakkóból, valamint Budapestről.
A színházi előadásokon túl VR-színház és utcaszínházi produkciók is megtalálhatók a programban, valamint bábszínház is várja a családokat.
A fesztivált a Nemzeti Színház Ázott hajában hét halott bogár ragyog című produkciója nyitja július 2-án. Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni belső világa elevenedik meg a Vecsei H. Miklós, valamint a zenészekből és képzőművészekből álló QJÚB koncertszínházi előadásában.
Másnap a szlovák Divadlo Stúdio Tanca kortárstánc előadása, a re-member lesz látható. A táncszínházi produkciót Andrej Kalinka és Milan Kozánek (Honey & Dust) állította színpadra. A darab az emberi tettek jelentésével, a miértekkel foglalkozik, a létezés értelmét kutatja.
A 15 éves jubileumát ünneplő prágai 420PEOPLE társulat július 4-én érkezik Nagymarosra. A Why Things Go Wrong című darab a kortárs tánc nyelvén feszegeti az emberi viselkedés erkölcsi és etikai kihívásokkal teli természetét.
A zárónapon a krakkói Teatr Groteska Windows című előadása látható
A program a vizuális színház világába kalauzol, a történet képek, képsorok formájában bontakozik ki a néző előtt. Az epizódok úgy fonódnak egymásba, mint egy mozifilm jelenetei, egy olyan mesében, amit nem korlátoz se tér, se idő. A darab központi témája az otthon.
Az előadás arról szól, hogyan próbálunk gyökeret verni egy bizonytalan, folyton változó világban.
A lengyel Concept Cultura csapata a VR-sátorban várja a virtuális valóságban elmerülni vágyókat. Az érdeklődők megismerhetik Oto bolygóját, spirituális utazásra indulhatnak a dzsungelbe és a Jurassic World kapui is kitárulnak.
A programban utcaszínházi produkciók is helyet kaptak. Fellép a lengyel Teatr Los Fuegos társulat, a Tűzmadarak társulat egy tűzzsonglőr-előadással érkezik a fesztiválra, míg a szlovák Duo Kyseli Krastafci bohóc showt mutat be a közönségnek, emellett extrém síbajnokság is várja a látogatókat.
A családi programok között bábszínházi előadások is helyet kapnak, július 4-én a Hahota Bábszínház Brémai muzsikusok című produkcióját, míg másnap Écsi Gyöngyi Az élet vize című előadását tekinthetik meg a gyerekek.
A színházjegyek értékesítése elindult, az első körös limitált színházjegyek 5500 forinttól érhetőek el. Aki színházjegyet vált és megnézi az előadást, utána ingyenesen látogathatja az esti koncerteket, utcaszínházi produkciókat.
Ez alól kivételt képez a július 2-i nyitóelőadás, a Radnóti-estre jegyet váltó nézők tetszőleges napra kérhetik az előadás megtekintése után a napijegyes karszalagot.
- Az ingyenes koncertekkel arra motiváljuk a fiatalokat, hogy jöjjenek, tekintsenek meg egy előadást, és tapasztalják meg a színházművészet felszabadító erejét
- hangsúlyozta
Fotók: VéNégy Fesztivál