Sötét és nyers – a toxikus kötődés valóságáról szól CARI legfrissebb dala

Feszült hangulatú, néhol szinte hátborzongató klip kíséretében debütál CARI legújabb dala, a töltény, amely ősszel érkező EP-jének harmadik hírnöke.


A kislemez központi témája a szakítás és különböző fázisainak feldolgozása, így a szöveg egy újabb állapotot kíván megfogni. A töltény egy meglehetőségen sötét hangulatú dal, hiszen a központi témája a toxikus kötődés: a két fél megragadását, szenvedését és dinamikájuk kifejezését ezúttal egy közreműködő, a dalban szerzőként is résztvevő ARON (Krecsmarik Áron) is segíti.


Nincs kétség, a két alkotó mind zeneileg, mind témaválasztás szempontjából kimozdult a komfortzónájából, a dalszövegben pedig súlyos párhuzamot vontak-


„A zenében függőséghez hasonlítjuk a kapcsolódást, amiből egyszerűen nem lehet kiszakadni. Azt az állapotot fogalmazza meg, amikor a két fél már egymás életét is felemészti és elérik a teljes végkimerülést”


– mesélte CARI.





Egy ilyen érzelmi helyzetet önmagában is nehéz leírni, épp ezért az írás során nyelvileg sem korlátozták magukat: az énekesnőtől megszokottan ismét keveredik a magyar és az angol nyelvű szöveg, a sötét hangulatot pedig tovább erősítik CARI dalba rejtett screamjei.


A töltény videoklipje Drin Dragovojával készült, az ötletelés során pedig egyáltalán nem szabtak maguknak határt. A koncepcióról így mesélt az énekesnő:


„Az volt a cél, hogy átadjuk az összes érzést, amit a dal magába foglal. Harag, sóvárgás, elengedés, szomorúság, bosszúvágy. 


Meg akartuk jeleníteni a huzavonát, a harcot a két személy között, ahogyan még mindig küzdenek, csak már nem egymásért, hanem egymás ellen és saját maguk életben maradásáért. Ahogyan halad a klip, a helyzet egyre jobban elfajul, a végére a lány már teljes önkívületi állapotba kerül, és mire sikerül megszabadulnia a fiútól, beleőrül.”


A klipben a szerepeket a két énekes vállalta, ezzel is erősítve a téma személyességét, a megjelenő különleges effektekért pedig Hatvani Krisztián felelt.



Fotó: CARI

További hírek

További hírek

© 2025 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább