Leslie Mandoki: mindent, amit elértem a világon, a magyar mivoltomnak köszönhetem

Mindent, amit elértem a világon, a magyar mivoltomnak köszönhetem - hangsúlyozta az M1 aktuális csatornán hétfőn Leslie Mandoki világhírű zenész, zeneszerző, producer, aki a Mandoki Soulmates tavaly augusztusi koncertjéért az év zenei eseménye díjat vehette át vasárnap este a Petőfi Zenei Díjak átadásán.

 

Magyarország nem olyan, mint a télikabát, amit az ember levesz tavasszal, hanem az egy elhivatottság, különösen akkor, amikor ilyen vészterhes időket élünk - fogalmazott Leslie Mandoki, aki a díjjal járó pénzjutalom dupláját az árvíz sújtotta székelyföldieknek ajánlotta fel.

 

A zenész a felajánlást teljesen természetes dolognak nevezte, mint megjegyezte, "ez nem adomány, ezzel tartozunk".




"Mi, zenészek az életutunkat az útnak a napos oldalán járjuk, és ezt csak a közönség szeretetének köszönhetjük, ugyanis ők adják meg azt a lehetőséget, hogy zenéljünk" - emelte ki Leslie Mandoki, aki szerint természetes, hogy azok, akiket a közönségük Los Angelestől Székelyföldig a tenyerén hordoz, oda "vetítik a fényt", ahol éppen sötétség van.

 

- Mindannyian magyarok vagyunk, teljesen függetlenül attól, hogy Székelyföldön, Budapesten, Kolozsváron vagy Pozsonyban élünk


- hangsúlyozta Mandoki.

 

"Az én gyerekeim ugyan a világ nyugati féltekén nőttek fel, de úgy beszélnek magyarul, mintha Magyarországon születtek volna" - mondta Leslie Mandoki, aki szerint a zene, a tehetség és a közönség szeretete felelősséget jelent, különösen "ebben a vészterhes időben, amikor nyilvánvalóan elveszett az iránytű".

 

"Nekünk, zenészeknek az a dolgunk, hogy ilyenkor ott legyünk, ahol a közönségünk lelke van, és megpróbáljunk ott is hidakat építeni, ahol a viszálytól már a pilléreket sem lehet látni"


- fogalmazott a zenész.




 

- "A mi feladatunk az, hogy összetartsuk Európát, a nemzetet, a családokat és a barátokat" - hangsúlyozta Leslie Mandoki.

 

Fotók: Leslie Mandoki

További hírek

További hírek

© 2025 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább