Carson Coma és Krúbi koncerttel indul a július a Plázson

Változatos programokkal indul a július a Plázson


Lesz szabadtéri mozi, Rakonczai zongoraest, Carson Coma és Krúbi nagykoncert, hajnalig tartó partyk és daytime lazulás is.

 

Érdemes már szerdán kilátogatni a partra, ugyanis júliustól indul a Plázs mozi


A szabad ég alatt a Nagyszínpad majd 100 m2-es kivetítőjén az elmúlt időszak egyik legnagyobb hazai sikerfilmje, a Futni mentem pörög majd. (A belépés ingyenes.)

 

Kökény Attila és Rakonczai Viktor együtt több mint egy évtizede ontják a slágereket, nemrég az MVM Dome-ban ünnepelték Kökény Attila 50. születésnapját. A két tehetséges művész július 3-án, csütörtökön a Plázs nagyszínpadára hozza el nagyzenekaros koncertjét, amit Rakonczai Imre & The Blue Piano estje követ.



 

Július 4-én a Carson Coma „egy egész napos balcsizásnak a megkoronázásaképp” lép majd a Plázs színpadára, hogy a közönséggel együtt énekeljék bele legnagyobb slágereiket a holdfényes éjszakába.


A péntek mást is tartogat


Természetesen dübörög majd a Metzker Viktória & Friends az Arénában, ez alkalommal Bárány Attilával, Bréda Biával és Koósz Milánnal.

 

Szombaton Krúbi veszi be a Plázs színpadát, aki nemrég jelentette be visszavonulását, így biztos, hogy olyan koncerttel készül, amit jó sokáig emlegethetünk majd.


A koncert után sem érdemes hazasietni, mert jön az ország kedvenc házibulija, a Necc Party, míg a keményebb ütemek szerelmeseit a Technomatch várja.



 

Az első júliusi hétvége után sem fogunk unatkozni


Érkezik még a hónapban többek között Korda György és Balázs Klári, a Parno Graszt, két rock nagyágyú, a Road és a Lord, Majka és a Halott Pénz is.


Július utolsó hétvégéjén pedig két napon át a 13. Scitec Muscle Beach-en a sport szerelmesei a testépítés legnagyobb hazai és nemzetközi ikonjaival találkozhatnak és többféle versenyen mérettethetik meg magukat.



Fotók: Plázs

További hírek

További hírek

© 2025 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább