Tavaly december óta már több mint egymillióan látták a mozikban a Demjén Ferenc-slágerekre épülő Hogyan tudnék élni nélküled? című romantikus vígjátékot.
Demjén Ferenc-dalszövegek itt.
A tavaly decemberi mozipremierje óta a hazai mozikban 848 ezer 372-en váltottak jegyet a Törőcsik Franciska, Ember Márk, Márkus Luca és Marics Peti főszereplésével készült vígjátékra. Szlovákiában, Szerbiában, Ukrajnában és Romániában összesen több mint 152 ezren tekintették meg mozikban a filmet, mely Romániában az elmúlt évtizedek legnézettebb magyar filmje lett.
Magyarországon a zenés film minden nézettségi rekordot megdöntött, a rendszerváltás utáni legsikeresebb magyar film lett a mozikban.
A Kirády Attila producer vezetésévél, Goda Krisztina és Kormos Anett forgatókönyvéből, Orosz Dénes rendezésében készült film nézettségi rekordja mellé bevételi rekord társul: a magyarországi mozijegy bevétel, amely több mint 2 milliárd forint, kétszerese az NFI által biztosított gyártási támogatás összegének - tették hozzá.
A film a teljes magyar piacon, a hollywoodi filmeket is beleértve, az elmúlt 35 év második legnagyobb bevételét érte el az Avatar: A víz útja című alkotás után.
- Bízom benne, hogy ez a több generációt összehozó alkotás a magyar filmesek több generációját is inspirálja, hogy közös kultúrkincsünkből építkezve meséljenek el olyan történeteket, melyek minőségi szórakoztatást kínálnak a nézőknek - mondta Káel Csaba mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, a Nemzeti Filmintézet elnöke.
A romantikus vígjáték még mindig műsoron van, külföldi moziforgalmazásban is látható, és hátra vannak még a tévé- és streamingbevételek. Az NFI fejlesztési és gyártási támogatása összesen több mint 1 milliárd forint volt.
Fotók: Hogyan tudnék élni nélküled?/Intercom