Sokkal több MI-generált zene szerez nagy hallgatottságot, mint elsőre látszik

A nemzetközi és a magyar sajtó is foglalkozik a Velvet Sundown nevű zenekarral, amelynek már 600 ezer fölötti hallgatósága van a Spotify-on, de nagyon úgy tűnik, hogy valójában mesterséges intelligenciával hozták létre. A zenéről ezt nehezebb megállapítani, mindenesetre a zenekarról közölt képek egyértelműek, illetve a biójuk is a pszichedelikus zenéről szóló közhelyek (feltehetően chatbottal írt) halmozása. Gyanús az is, hogy júniusban két album jelent meg tőlük, és július közepén már jön is a következő.



 

Miután a Velvet Sundown híre bejárta a sajtót, egy hozzájuk köthető(nek mondott) X-fiókot nyitottak, ahol a #NeverAI hashtaget használva tagadják ezt, illetve szidalmazzák az újságírókat.


Az MI-generált zenéket a stream szolgáltatók közül elsőként megjelölő Deezer viszont mindkét lemezükhöz csatolta ezt a figyelmeztetést: „Some tracks on this album may have been created using artificial intelligence.” (A Deezer nem a feltöltők önbevallása, hanem saját fejlesztésű szűrőrendszere alapján címkéz.)

 

FRISSÍTÉS


A zenekar „szóvivője” bevallotta, hogy a zenekar „művészi átverés”, illetve trollkodás. „Korábban senkit nem érdekelt, amit csinálunk, most meg a Rolling Stone-nak nyilatkozunk, szóval lehet, hogy mégsem rossz ez?” – mondta a Rolling Stone-nak. Szerinte „a nem valódi dolgok néha nagyobb hatást érnek el, mint a valódiak”, és el kell fogadnunk, hogy a valós és a hamis között sokféle árnyalat van.


A cikk folytatása itt található.


Fotó: illusztráció/AI/Freepik

További hírek

További hírek

© 2025 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább