Teljes a VI. Boglart fesztivál programja

20 különféle népzenei és világzenei formáció várja idén a VI. Boglart fesztivál és tábor látogatóit augusztus 27. és 30. között Balatonbogláron. A fesztiválon 


felcsendülnek többek között chilei, szenegáli, észt, horvát és svéd dallamok is, természetesen a magyar népzenei formációk mellett.


A Boglart egyik különlegessége, hogy egyben tábor is, ahol a résztvevők az ének- és tánctanítás mellett különféle népi hangszerek tanulásában mélyülhetnek el. 


A fesztiválnak idén először külön showcase része is lesz, ahol több külföldi zeneipari szakemberrel is megismerkedhetnek a zenészek.

 

A Boglart egyszerre fesztivál, népzenei kurzus és zeneipari fórum


Nappal a zenetanuláson van a hangsúly, este pedig két színpadon váltják egymást a zenekarok, majd hajnalig megy a tánc a folkkocsmában. Idén 20 fellépőre rophatjuk a Balaton partján, a Babel Campben, ezen a nyáron ugyanis minden eddiginél több külföldi formáció játszik majd a Boglarton. 


Itt lesz a horvát Veja, az észt-belga-dán Alterne, a német Akleja, a szenegáli Afrikora és a chilei Cimbalom Guachaca is. Hazai fronton olyan előadók érkeznek, mint a nyitónapon játszó Kiscsipás és zenekara, a görög-magyar dallamokban utazó Pontos, a tábor egyik házigazda csapata, a Pásztorhóra, a Ysra, a Wolfolks, a Trio Playadito, a Rézeleje Fanfárosok, a Budapest Folk Duo, az Amaro Duho, az Okos Viola, az Obadu, a Zajnal, a Puli és az arlói Szimfolk Zenei Műhely diákjaiból álló Roma Big Band. 


A zárónapon a Boglartot megálmodó Góbé is színpadra lép. A hajnalig tartó táncházak rezidens zenekara a Kaptza lesz.


Góbé-dalszövegek itt.




A fesztivál ideje alatt egy showcase-szel is készülnek a szervezők


Itt külföldi és hazai zenei szakemberek gyűlnek össze, hogy megosszák egymással és az eseményre jelentkezett zenekarokkal a tapasztalataikat, segítsenek a hazai zenekaroknak abban, hogyan lehet sikeres nemzetközi karriert felépíteni. 


Itt lesz többek között Halmen Jozsó, aki németországi menedzsment és booking munkái mellett a Mumush Fesztivál szervezője is, Horváth Tamás, a szerbiai Malom Fesztivál és a Zentropia szervezője, Kathryn Döhner és Christoph Schoenbeck, a Leisnig Bahnhof koncerthelyszín létrehozói és szervezői, valamint Lee Taul Észtországból, az Estonian Traditional Music Center munkatársa.

 

A népzenei kurzuson a táborozók minden évben megszavazhatják, hogy mely tájegység zenéjét szeretnék elsajátítani. 


A moldvai mellett, idén a gömörire esett a legtöbb szavazat, így a vonós-énekes-táncos szekció a gömöri zenék és táncok csínját-bínját lesheti el a négy nap alatt. A táborban saját muzsikájukat bemutatva workshopot tart az Akleja, az Alterne és a Cimbalom Guachaca is.

 

Kiemelt kép: illusztráció/Freepik

 

 

További hírek

További hírek

© 2025 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább