
2026-ban visszatér a Katona József Színház és a Budapest Park nagysikerű közös műsora, ráadásul nem is akárhogyan! Három közel telt házas est után a Csinibaba Táncdalfesztivál új fejezetet nyit.
Ez az időszak a zeneiparban is új korszakot nyitott
2026-ban a ’80-as évektől a ’90-es évek közepéig tartó időszak sodró világába, a rendszerváltás éveibe repítik a közönséget. Ez az időszak nemcsak a zeneiparban, hanem a társadalmi változásokban is újhullámot hozott: a diszkó után berobbant a szintipop, a punk, az alternatív rock, miközben az elektronikus zene és a szabadság érzése egyaránt felforgatta a klubokat és a színpadokat.
2023-ban, kísérleti jelleggel rendezték meg először a Csinibaba Táncdalfesztivált, amely Katona József Színház és a Budapest Park közös szervezésében valósult meg.
Egy különleges élőzenei műsor, amelyben a Katona művészei a Parkban gyakran megforduló fellépőkkel állnak színpadra. Két különböző műfaj képviselőinek ereje egyesül tehát ezen az estén, hogy közösen alkossanak valami meghökkentőt, valami újat. Az előadás Vajdai Vilmos rendezésében jön létre.
Nem titkolt célja, hogy egy újfajta megközelítést mutasson a közönségnek, ami által a könnyűzene rajongói befogadható módon találkozhatnak a színház világával, és fordítva.
A kísérőzenét a Meggyes Ádám vezette, fúvósokkal és vonósokkal, kiegészülő Nart Orchestra Big Band szolgáltatja. Fellépnek továbbá a Duda Éva Társulat táncosai is.
A három nagysikerű műsor után 2026. május 28-án egy teljesen új korszakot dolgoznak fel.
A ‘80-as és ‘90-es évek nagyon sok szempontból izgalmas időszak volt - izzott a levegő, és az új zenei irányzatok mellett sorra jöttek a technológiai áttörések.
A produkció – megőrizve a korábbi években megszokott magas művészi színvonalat – látványban és hangzásban is ezt a korszakot idézi meg. A színpadképet és a hangulatot kicsit futurisztikus, kicsit sci-fis világ határozza meg, sok-sok meglepetéssel és régi-új szereplőkkel.
Az esemény támogatója a Mastercard. A jegyértékesítés október 6-án 11 órakor indul.
Fotók: Budapest Park/Sinco