
Különleges bélyegblokkot bocsátott ki az idén 50 éves East zenekarról a Magyar Posta Zrt. Az ünnepélyes eseményen bemutatták az együttes első három lemezének most CD-n megjelent újrakiadását is.
- A Magyar rockklasszikusok sorozatban korábban az LGT, az Omega és az Edda zenekarról is bélyegblokkot bocsátott ki a Magyar Posta. Az East együttes a nyolcvanas években a hazai progresszív rock legfontosabb formációja volt - mondta Hegmanné Nemes Sára, a Magyar Posta Zrt. alelnöke.
A Szegedről indult East első négy lemeze, a Játékok (1981), a Hűség (1982), a Rések a falon (1983) és az Áldozat (1984) a hazai könnyűzene történetének meghatározó anyagai.
Az együttes 1989-ben született dala, az '56 a rendszerváltás ikonikus felvétele, sokunknak a szabadság és a zenei őszinteség szimbóluma.
A bélyegblokkon emberi motívumok fonódnak össze a környezet elemeivel
A bélyegblokkot Szurcsik József Munkácsy Mihály-díjas, érdemes művész, grafikusművész tervezte, aki az East számos lemezborítójának is alkotója. Az alkalmi bélyegblokkon emberi motívumok fonódnak össze a környezet elemeivel. Az első napi borítékon a művész egy másik absztrakt alkotása látható, míg a bélyegző lenyomatát egy emberi arc teszi különlegessé.
Negyvenezer példány készült a bélyegekből
Az ofszet nyomdai eljárással készült értékcikket 40 ezer példányban (fekete sorszámú perforált változatban) és 4000 példányban (piros sorszámú vágott változatban) gyártotta az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. A bélyeg 1610 forintos névértékkel került forgalomba.
Móczán Péter basszusgitáros, zeneszerző, az idén 50 éves
East zenekar vezetője (j) és Szurcsik József
Munkácsy Mihály-díjas, érdemes művész, grafikusművész
a bélyegblokk tervezője
Fotó: MTI/Hatházi Tamás
A bemutatón jelen volt Móczán Péter basszusgitáros, zeneszerző, az East vezetője, Varga János gitáros, Pálvölgyi Géza billentyűs, Király István dobos, Szurcsik József, valamint Keresztes Ildikó, aki a kilencvenes években vokálozott az együttesben.
Az első két East-lemez 1981-ben és 1982-ben elnyerte az év lemezborítója címet, tervezője, Szurcsik József akkor még a Képzőművészeti Főiskola hallgatója volt.
- Első budapesti fellépésünk ugyanabban az épületben, a Petőfi Sándor utca 5. szám alatt volt, mint a FUGA, ahol a bélyegblokkot most kibocsátották. A hetvenes évek végén itt az I. emeleten egy dzsesszklub működött, ahová befogadtak minket, talán mert akkor még mi is instrumentális zenét játszottunk - idézte fel Móczán Péter.
A közeljövőben a tervek szerint újra megjelenik CD-n az Áldozat - Szodoma című East CD is.
- Olyan egyéni úton jártunk, amire korábban nem lépett más Magyarországon. A progresszív rock világszerte a hetvenes években lett népszerű, elsősorban a Pink Floyd, a Genesis, a Yes és a King Crimson miatt, mellettük a lengyel SBB is példa volt számunkra. Utóbbiakkal, még az East megalakulása előtt, 1974-ben az Angyalok zenekarral egy fesztiválon léptünk fel Lengyelországban - jegyezte meg Móczán Péter.
Az East gyökerei a szegedi Angyalok zenekarhoz nyúlnak vissza
Itt Móczán Péter és Király István a hetvenes évek elején kezdett együtt zenélni. Az első négy lemezen mellettük Varga János, Pálvölgyi Géza, valamint az énekes Zareczky Miklós és Tisza József szerepelt. A zenekar a nyolcvanas években fellépett Japánban, Hollandiában, Nyugat-Berlinben és a Varsói Televízióban is.
Az évtizedek során az East a magyar rockzene egyik leginnovatívabb, nemzetközileg is elismert formációjává vált.
A zenekar a nyolcvanas évek második felében átalakult (érkezett Takáts Tamás énekes és Dorozsmai Péter dobos), de 1994-ig sikeresen működött.
Tizennyolc évvel később, 2012-ben az East visszatért
A következő öt évben számos koncertet adott, például Pécsen, Szegeden, Budapesten, a Müpában, és végül 2017. október 23-án a Papp László Sportarénában. Az első három East-lemez mostani újrakiadása feljavított hangminőségben, emellett bónuszfelvételekkel érhető el a GrundRecords kiadásában.
Kiemelt kép: Budapest, 2025. október 21. Az idén 50 éves East zenekarról a Magyar Posta Magyar rockklasszikusok sorzatában kibocsátott bélyegblokk a kibocsátó ünnepségen a FUGA Budapesti Építészeti Központban 2025. október 21-én. Az ünnepélyes eseményen bemutatták az együttes első három lemezének most CD-n megjelent újrakiadását is
Fotó: MTI/Hatházi Tamás