Magyar zenei sikerek Amerikában: a The Riverside Soul lett az év zenekara Texasban

Az egy éve alakult budapesti bluegrass zenekar októberben Amerikában turnézott. A koncertsorozatot a Texas Sounds International Country Music Awards fesztiválon kezdve az év zenekara díjjal tértek haza.




Hét koncertet adtak a hajdani vadnyugat ikonikus városaiban

 

„Régi álmom valósult meg, hogy azokon a legendás vidékeken játszhattunk, amit annak idején a western filmekben láttam. Például Tombstone városa, ami Arizona déli részén a sivatag közepén fekszik. Itt forgattunk egy klipet, aztán délután kettőkor adtunk egy koncertet. De a Billy Bob (FortWorth), és a Maverick (Tucson) country klubokat is imádtam, ahol fantasztikus zenekarokat láttunk.” – próbál válogatni a tengernyi emlékből Kovács Kornél, a zenekar vezetője, énekese, akit az amerikai folkmuzsikáért rajongó közönség egy másik zenekarból, a Nyughatatlanból is ismerhet már.

 

A The Riverside Soul négyesét a turné valamennyi állomásán kirobbanó lelkesedéssel fogadta a helyi közönség, ami nem is csoda, igazán különleges élmény lehetett nekik, hogy valaki egy kis európai országból érkezve az ő népzenéjüket játssza.

 

A csapat a közelmúltban jelentette meg első lemezét, az utazásra írt legújabb, Unexpected Journey című dalukra pedig gyorsan forgattak is egy klipet az arizonai sivatagban, ami előreláthatólag a hónap végén debütál majd. De nem ez volt az egyetlen képanyag, amit kint rögzítettek, kapva az alkalmon, hogy a műfaj autentikus környezetében videózhatnak, több felvételt bezsebeltek, amik akár egy-egy útinaplónak is simán beillenének.




 


Sedona, vörös sziklas hegység, ahol oly sok western mozi játszódik, egyértelműen magával ragadta a társaságot. Videó itt.

 

„Az amerikai turnénk egyik legjobb koncertjét Phoenixben adtuk, nagyon jó volt a hely és a közeg minket is hangulatba hozott. Ezután érkeztünk Sedona-ba, ahol a főútról már látszott a lenyűgöző Cottonwood sziklás hegység, itt vettük fel a kedvenc gitárosom Doc Watson feldolgozását, a Streamline Cannonball című számot” – mesélte Kornél a felejthetetlen élményt.

 

A turnéról egy teljes összefoglaló videó is készült, amit itt láthattok.

 

A következő The Riverside Soul koncertek

 

2025. november 22. Debrecen, Incognito Club

2025. december 05. Budapest, Fat Mo’s

2025. december 17. Budapest, Renegade Blues Bar



Fotók: The Riverside Soul

 

További hírek

További hírek

© 2026 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább