Harminc éve jelent meg az Anima Sound System első lemeze, a Shalom. A hazai elektronikus zenei színtér egyik legnépszerűbb csapata november 22-én az A38-on eljátssza az album dalait, emellett nagy slágereit, és új dalokat is bemutat.
"Amikor eltelnek évtizedek, a tárgy megtisztítására nemcsak hajlamom, hanem kedvem és boldogságom is van. Tíz évvel ezelőtt, a huszadik évfordulóra már egyszer újra elővettük a Shalomot, akkor csak egy koncert erejéig, most viszont készül az új album, sőt, trilógia Jerusalam, My Love címmel, amely a Shalomra kacsint vissza" - mondta Prieger Zsolt.
Az együttes már 2017-ben bemutatott egy műsort Jerusalem, My Love címmel a CAFe Budapest fesztiválon, Heidi Vogel brit dzsesszénekesnő, a Cinematic Orchestra hangja közreműködésével. A produkció tele volt héber és közel-keleti hatással, zenei motívummal, gospellel.
"Ez egy zsidó-keresztény koncept, ami szól a kísérletezésről is, de ugyanúgy a biblikus istenhitről. Akárcsak a Shalomon, ismét nagyon erős a népzene hatása, a gyökerek kutatása az Animában"
- fejtette ki Prieger Zsolt.
Nem ugyanúgy fogják előadni a Shalom dalait, mint tíz évvel ezelőtt
Eljátszásuknál a 1995-ben készítő csapatból csak Bognár Szilvia énekesnő és ő lesz a színpadon, Prieger előveszi a régi effekteket is. Hozzátette: közben kiadták a Jerusalem, My Love első részének címadó dalát, a Talita Kum-ot, amely a közel-keleti megbékélésre szólít fel, és a koncertig további két új szám jelenik meg.
"Logikusnak gondolom, hogy reagálunk arra, ami van. Amikor megcsináltuk a Talita Kum című dalt, akkor még a véres eseményekről jöttek hírek, most meg fegyverszünet van, de igazából nincs béke. Ami a Jerusalem, My Love-trilógiát illeti, az a célom, hogy 2027-re jelenjen meg a harmadik rész.
Az elmúlt években többször jártam a Szentföldön, ahol felvételeket is készítettem, rögzítettem például zarándokok énekét"
- mesélte Prieger Zsolt.
A november 22-i koncerten a Shalom dalai, köztük a Hajnal volt, valamint az új számok mellett az Anima előadja például a Mariguana Cha-cha-chát vagy a '68-at is.
Prieger Zsolt folytatja zenés irodalmi projektjei előadását
Ezek közé tartozik a Magyar Bori énekesnővel közös Szerb Antal legendája, és a Nagy Katicával futó József Attila-estek előadásai - utóbbi kibővített formában február 27-én lesz látható a Magyar Zene Házában.
Készülőben van egy Franz Kafka-műsor Döbrösi Laurával, Mosolygó Sárával pedig egy Dosztojevszkij-projekt, emellett A Németh László-ügyirat címmel jövő májusban bemutatják egy darabját a Müpában, amelyet Sodró Elizával és Mosolygó Sárával adnak elő. Szerb Antal után dolgozik egy József Attila-könyvön is.
A zeneszerző Nagy Katicával nemrég járt az Egyesült Államokban, ahol a bostoni tudósklubban Bartók-előadást is tartott.
Forrás: MTI












