Ruttkai Éva - Kalapok

Jó Estét!

Ha felrakom ezt a kalapot,
a '40-es évekre gondolok
Amikor még a romok között
üldöző bújt, és az üldözött.

Aztán fújtak a friss szelek,
lóden kabátban lépdelek,
Mici sapkában leginkább,
iszom a sarkon egy szimplát.
Úgy hajlik az alakom,
ahogy rakom a kalapom.

Aztán egy turbánt vettem én,
Úgymond: polgári csökevény.
De jól áll nekem, s a belváros
rögtön csak engem utánoz.
S már állok a megváltó deszkákon,
Ott még a némát is megváltom,

Hisz úgy változik a jellemem,
ahogy a kalapom felteszem.
És úgy hajlik az alakom,
ahogy rakom a kalapom.

Nem csak jellemem, de kellemem,
ezt magamról gyorsan elhiszem,
És egy puha, panama kalapban
egy hétig férfias is maradtam.

S jöhetett újra a girardi
a florentin, a karimás, démoni.
S az al-, és a fél-, és az felvilág
Divatba hozhatta önmagát.

De csak úgy hajlik az alakom,
ahogy rakom a kalapom.

Ha barette-t húztam a szememre,
a csibészségem is elfedte,
Hogy az az igazi kalapom,
hogyha fej van a nyakamon.

S ha bánatból van a kalapom,
magamról gyorsan lekapom,
Hadd éljen sörényem lobogva,
hadd játssza el, hogy az a korona.

S cseresnyés kerttel a fejemen
a vágyaimat is felteszem,
S ha bohóc sipkámat viselem,
még ezt a cirkuszt is elhiszem.

És úgy hajlik az alakom,
ahogy rakom a kalapom.