Néma Revolverek városa - 2. Művészi Mánuel dala

Orgazda és műértő a szakmám.
A földem és az elmém művelem.
A fütyülődet a szájadba raknám,
Ha megpróbálnál kitolni velem.

A farmomon idén is elvetettem
Pár szép Napóleon aranyat.
S a vásott kis kíváncsit rátemettem,
Ki nekem vermet ásott, s ott maradt.

Bírálok zsebórát, novellát, menórát, kalandregényt.
Árazok bélyeget, csasztuskát, szőnyeget, regét, vázát, hőskölteményt.

Gyémántot és műeposzt, meg Lincoln csizmáján a koszt.
Vígjátékot, elefántcsontot, dalt, brillt, operát, angol fontot.
Színművet és érmeket, meg haikut is, de csak svédeket.
Kristálycsillárt, orosz írókat, prémet, rímet, rézkancsókat.

Ha megkönnyeztem egy szépmívű tálcát,
Végigkacagok egy mókás tárcát.
Értékelek szék- és verslábat is,
Utálom, ha valami hamis.

A titkom az, hogy szeretem a szépet.
Elzsongít egy lágy, költői kép.
De ha mutattok egy csini, antik széfet,
Elomlok attól is – némiképp.

Ítélek szonettet, széket csak tonettet, / műballadát.
Becsűzök nyakéket, verset és bidéket, / vagy egy új valcer dallamát.

Gyémántot és műeposzt, meg Lincoln csizmáján a koszt.
Vígjátékot, elefántcsontot, dalt, brillt, operát, angol fontot.
Színművet és érmeket, meg haikut is, de csak svédeket.
Kristálycsillárt, orosz írókat, prémet, rímet, rézkancsókat.

Minden ember annyit ér,
Amennyi szépség az arcára, falára, lelkébe, tárcájába fér!