Xantus Barbara - Kétszínű hold

Kétszínű hold, hozzám se szólt;
Nem néz be már az ablakomon, messze kóborolt.
Csalóka szél, csak szelidítettél.
Fene nagy érzésekbe kergettél.

Elárult, elindult, meg se áll már,
Ahogy lép, az is szívet tép, vele még.
Fenn fénylett a Nap és táncolt a Hold,
Pár perce még, de régen volt.

De szép volt.
Nem is olyan rég álmodban,
A szerelem angyalod én voltam;
S arra vágytál, hogy sohase ébredj fel.
Egyszer csak valaki jött, felébresztett,
S ami tilos volt, azt megtetted;
Hát sohase álmodj többé engem már.

Nem is olyan rég álmodban,
A szerelem angyalod én voltam;
S arra vágytál, hogy sohase ébredj fel.
Egyszer csak valaki jött, felébresztett,
S ami tilos volt, azt megtetted;
Hát sohase álmodj többé engem már.

Hiszékeny nap, becsaptalak;
Elhitted, hogy a szerelem örökké tart.
Hivatlan könnyek, ha rácsöppennek;
Porrá zúznak mindent, összetörnek.

Elindult, el is múlt, nem is fáj már,
Ahogy lép, azért szivet tép vele még.
Mosolygott az ég;
A szél felkapott pár perce még, de régen volt.

Emlékszem,
Nem is olyan rég álmodban,
A szerelem angyalod én voltam;
S arra vágytál, hogy sohase ébredj fel.
Egyszer csak valaki jött, felébresztett,
S ami tilos volt, azt megtetted;
Hát sohase álmodj többé engem már.

De szép volt,
Nem is olyan rég álmodban,
A szerelem angyalod én voltam;
S arra vágytál, hogy sohase ébredj fel.
Egyszer csak valaki jött, felébresztett,
S ami tilos volt, azt megtetted;
Hát sohase álmodj többé engem már.

Emlékszem,
Nem is olyan rég álmodban,
A szerelem angyalod én voltam;
S arra vágytál, hogy sohase ébredj fel.
Egyszer csak valaki jött, felébresztett,
S ami tilos volt, azt megtetted;
Hát sohase álmodj többé engem már.

De szép volt,
Nem is olyan rég álmodban,
A szerelem angyalod én voltam;
S arra vágytál, hogy sohase ébredj fel.
Egyszer csak valaki jött, felébresztett,
S ami tilos volt, azt megtetted;
Hát sohase álmodj többé engem már.