PETOFI - Az Idő Esete

Nem miattad vagyok itt
Magamtól várom a választ
Színlelek valamit
Mert az igazság csak szétválaszt
Azokra gondolok, akiket megbántottam
Félrevezettem oly nyugodtan
Retinán karcoló reménnyel
Szilánkosra tört személyiséggel
Elhiszed vagy sem

De hiába biztattál
Mert minden szánó pillantás
Elmémen hasadékként húzódik
Úgy élek ahogy más haldoklik

Figyelj most rám, mert alig több, mint egy percem maradt. Ezt még tudom, mert az idő az egyetlen, amiben még hiszek.
Ezt igazolja, hogy míg valakinek a végtelen pillanatot jelentem, addig más annyira sem törődik velem, mint mikor por kerül a szemébe.
Tovább tart azt kidörzsölnie onnan, mint hogy engem elfelejtsen.
De ez nem számít. Ahogy az sem, hogy mindig azt mondták különleges vagyok,
így nőttem fel. Valami nagyot kell alkotnom, kitűnnöm a szürke tömegből, de elbuktam, és elegem lett az elvárásokból.
Pedig én próbálkoztam, tényleg próbálkoztam, de mikor indultam, egy lépésben kétszer estem el, és nem volt erőm felállni.
Azóta megtanultam, nem vagyok több, csak egy másodperc töredéke, ami nem számít. De ennek is volt értelme, rájöttem, mindent túlértékeltem,
Az emberi jelenlétet, az érzelmeket, a fájdalmat a térdemben, téged, a szorongást, ami malmokat őröl bennem.
Mind túlértékeltem, mert ez az érzés egy követ sem tud megmozgatni,
csak a fejemben, ahol végre erős vagyok és a világ nem kegyetlen, ahol az összes barátom tűzbe megy értem, de én mentem ki őket onnan,
De ez nem a valóság, vissza kell térnem, hogy kisiklott életem újra sínre tegyem.
Ha azt mondanám, ez mind hazugság, hinnél nekem?

De hiába biztattál
Mert minden szánó pillantás
Elmémen hasadékként húzódik
Úgy élek ahogy más haldoklik
Nem számít a csend, a hallgatás
Nem számít a szó, mégis mondanám

Arra gondolok, hogy bárcsak ne gondolnék rád.