Szabó Balázs Bandája - Fércelt álom

Állok szemben a Léttel a csendben,
Farkasként harap, metszi a testem,
és csak fújja szememre a füstöt: álmodj jobbat, mint amit küldök.
Látod, én vagyok élve az első,
akit kísér egy tenyérnyi felhő,
és csak fújja szememre a füstöt: álmodj jobbat, mint amit küldök.
Most már fázom, kérd meg az estet,
dúdoljon, öleljen úgy, ahogy egyszer,
és csak fújja szememre a füstöt: álmodj jobbat, mint amit küldök.
Mára félbe törtek az estek,
maradtak morzsák e néma verembe,
és csak fújja szememre a füstöt: álmodj jobbat, mint amit küldök.

Még nem vagyok készen az estre, fázom,
állok a szürke hidegben, látod,
ha adnál egy jó szót a percnek,
legelne itt és bújna ölembe,
de a Lét csak fújja a füstöt,
ábrándokkal terelve üldöz,
alszom, eldob, simít a földhöz,
jobbat álmodom, mint amit küldött..

Szarvasok ugranak Holdra az égen,
lehajtott fejjel, nem veszem észre,
és csak fújja szememre a füstöt: álmodj jobbat, mint amit küldök.
Meg sem mozdul az árnyék az utcán,
arasznyi részeken kerget a patkán,
és csak fújja szememre a füstöt: álmodj jobbat, mint amit küldök.
Aztán megfog a szél, itt a Földön,
éjszaka csábít, fektet a röghöz,
és csak fújja szememre a füstöt: álmodj jobbat, mint amit küldök.
Most már fázom, kérd meg az estet,
dúdoljon, öleljen úgy, ahogy egyszer,
és csak fújja szememre a füstöt: álmodj jobbat, mint amit küldök.

Még nem vagyok készen az estre, fázom,
állok a szürke hidegben, látod,
ha adnál egy jó szót a percnek,
legelne itt és bújna ölembe,
de a Lét csak fújja a füstöt,
ábrándokkal terelve üldöz,
alszom, eldob, simít a földhöz,
jobbat álmodom, mint amit küldött.