Nyomorultak - Mit tettem?

(Jean Valjean):
Mit tettem?
Lásd, Istenem, raboltam én!
Előbb a püspök úrtól,
és most egy kisgyerektől!
Ki hogyha nem menekül,
talán még le is ütöm!
Ó, én veszett kutya,
kivet a föld és az ég!
Újra üldöznek majd és hová futnék...
most, hogy az életem válaszúthoz ért...!

Van-e még remény, egy másik út?
Az ami volt, rég a bűnbe fúlt!
Reménytelen harc lett egész életem...
Vesztettem végül, csak egy szám lett nevem!
Láncon tengődő tetszhalottként
Kiben harag és gyűlölet ég!...

És mégis egy ember elég,
ki hozzám szólt, s lelkemhez ért,
hogy magam embernek érezzem,
hisz bízott bennem és úgy hívott: testvér!
Azt mondta: lelkem Istené... de hát... miért...?
Hisz köröttem és bennem már
rég nincsen más, csak gyűlölség!

Szemet szemért, ha kell!
Szívem dermessze jég!
Bennem így él a Törvény!
Minden más eltűnt rég...!

Ha tolvajt mond, rám börtön vár,
dupla vas, korbács, kínzatás!...
Helyettük szabadságot kínált..
A szégyen úgy bánt, mintha kés járna át!
Azt mondta: Isten megbocsát..
Honnét tudná...?
Miféle fény vezérli őt,
hogy sorsom megfordíthatná?

És most nyelj el, sötét éj!
Vár a mély, a dús homály!
Bűnöm tajtékzó örvény,
túl a semmi korlátján...!
Az a világ nem kell már,
mely a tiéd, Jean Valjean!

Jean Valjean, légy semmivé!
Most egy új élet vár rám!