Papp Attila - Bányász mulatós

Bányász vagyok, bányász vagyok,
bányában dolgoztam.
A föld alatt, a föld alatt
sok évet lehúztam.

Mert a tárnákat meg a fejlámpát,
a bányakasnak a ringását,
száz aranyér’ nem adnám,
száz aranyér’ sem adnám.

Mert a tárnákat meg a fejlámpát,
a bányakasnak a ringását,
száz aranyér’ nem adnám,
száz aranyér’ sem adnám.

Hogyha nékem, hogyha nékem
két életem volna.
A második, a második
is bányáról szólna.

Mert a tárnákat meg a fejlámpát,
a bányakasnak a ringását,
száz aranyér’ nem adnám,
száz aranyér’ sem adnám.

Mert a tárnákat meg a fejlámpát,
a bányakasnak a ringását,
száz aranyér’ nem adnám,
száz aranyér’ sem adnám.

Bezártak a bányák,
elhalnak pajtások.
A múltba’ vesztek már
a vágathajtások.
Aknatornyok árván,
fáj így látni őket,
bár visszahozhatnám
a régi időket.

Mert a tárnákat meg a fejlámpát,
a bányakasnak a ringását,
száz aranyér’ nem adnám,
száz aranyér’ sem adnám.

Mert a tárnákat meg a fejlámpát,
a bányakasnak a ringását,
száz aranyér’ nem adnám,
száz aranyér’ sem adnám.

Felteszem kobakom
még egyszer utoljára.
Meggyújtom fejlámpám,
világít sugára.
Fejlámpám eloltom,
mikor a hold felkel,
a bányász múltamtól
csak a halál old el.

Mert a tárnákat meg a fejlámpát,
a bányakasnak a ringását,
száz aranyér’ nem adnám,
száz aranyér’ sem adnám.

Mert a tárnákat meg a fejlámpát,
a bányakasnak a ringását,
száz aranyér’ nem adnám,
száz aranyér’ sem adnám.