Dalriada - Áldja meg az Isten

Áldja meg az Isten azt az édesanyát,
ki katonának nevelé fel a fiát,
húsz évig tartja világ pompájára,
húsz év után adja fekete gyászra,
Szólnak ott az ágyúk, pengnek a kardok,
szülőföldem, immár elbúcsúzok,
Éltem áldozom császár háborújáért,
Véremet kiontom az idegen nemzetért.

Hogyha a nagy Isten nem könyörül,
vitézek közül egy sem menekül,
áss, pajtás, sírt az én kardhegyemmel,
takard le a két szemem a szemfedővel,
Áldja meg az Isten azt az édesanyát,
ki katonának neveli fel a fiát,
húsz évig tartja világ pompájára,
húsz év után adja fekete gyászra.

Viszik az magyar fiúkat a háborúba,
keservesen sírhat minden édesanya,
haza sem tér majd mindünk, ha hazatérünk,
bosszúálló Isten, állj bosszút értünk!

Börtönül borul ránk a nagy vadon,
takarónk nyomor, nem az irgalom,
az égre kiált fel minden csepp vérünk,
bosszúálló Isten, állj bosszút értünk!

Nézz ki, rózsám, a te ablakodon,
Visznek ki engem a faluból.
Vess utánam utoljára egy pillantást,
Többet úgysem látjuk soha már egymást.

Viszik az magyar fiúkat a háborúba,
keservesen sírhat minden édesanya,
haza sem tér majd mindünk, ha hazatérünk,
bosszúálló Isten, állj bosszút értünk!