Brain Drain - 59-es körzet

A szívünkbe zártuk örökre ezt a várost.
Járom az utcákat ma se vagyok álmos.
Ismerős számok, táblák, tegek álmok.
Ez az otthon bármerre is járok.
Otthonos a mocsok, bele kell születni.
Az évek megtanítottak szívből szeretni.
Nehéz elmenni, nekem ez az otthon.
Minden sarkon újabb spanokba botlom.

Ez nem Budapest vagy Boston, mégis miénk.
Kitartunk a végsőkig, egy mindenkiért.
Aki tovább állt előbb utóbb hazatért.
Repül az idő, végtelennek tűnt a tél.
Keletről kel, nyugaton nyugszik.
Szívom a cigit, felhúzom a kapucnit.
Bármi is történik, úgyis haza találok.
Nyitok egy ászokat, várnak lent a barátok.

Indulhat a bevetés, jókedv és nevetés.
1000 év kevés lenne, hogy ezt meg értsd.
Marad a zene, a végtelen történet.
Költészet, emlékek ezen a környéken.
Kölykök voltunk, mindenre emlékszem.
Az alkotás függőség, a katlanba bennégtem.
Feltétel nélkül, feltettem mindent erre.
Különböző stílusok lépünk egyszerre.

Szarunk a rendszerre, elmondom negyedszerre.
Ez korszakalkotó lesz , véssétek a fejbe.
Vegyszer a fülekre, vakon bízok az ütembe.
Sose csalt tévútra, ez tart lendületbe
Leszállt az este, elindulok haza,
Rabul ejtett ismét az alvó város zaja.
Elmerengek lámpa fénye alatt,
Ez az 59 és örökre a miénk marad


A füstölgő kémények látványa
Az álmaim szaggatva tépi szét.
De a városom, a lábnyomom,
A lelkem a földbe vésve rég.
A sorsom itt tart, célja van,
Lesz még aranyhal a horgomon.
Egy emlékkép minden törmelék,
Mindig is ez lesz az otthonom.


Minden egyes útszakasz, minden egyes oszlop,
Emlékszek még falra, ami már régen leomlott,
Az emlékek mélyén végtelen a lista,
Egy letűnt kor képe verődik most vissza.
A sarki boltban mindent megkaptunk,
Sorban álltunk télen is, amikor odafagytunk.
A játszótéren - ahol a lányokat lestük -,
Letettük az életünkre is kiható esküt:
Mindegy, ki honnan, csak EGYÜTT ELŐRE,
Ha nekem volt, neked is juthatott belőle.
Hoztuk a magnót, kazettákat cseréltünk,
Éjszakákba húzódóan semmitől sem féltünk,
És hittünk... ez volt itt minden remény,
Az elmúlás képei robognak felém.
Drága barátom, még hallom a hangod,
Egy őszinte könnycsepp eltévedt az arcon.

Bármerre nézek, fogva tart,
Messze van még a túlsó part.
Valami mégis visszahúz,
Belülről éget, összezúz.
Néha nem lelem már helyem,
Bár nagyon fáj ez én nekem.
A hullám hirtelen dobál,
A hangom a széllel száll tovább.