Berta Zsolt - Hagyd el magad!

Az asztalon tegnapi kávé
Ő főzte, még mielőtt elment
Poshadt íze a számban
nem segít elűzni ezt a magányos reggelt
Sajgó fejem nyögi az éjjelt
Minden határon túlmentem
Ittam és ittam, hogy ne fájjon úgy,
s még egy spanglit is tekertem
De a szívemnek nem volt elég semmi,
pedig az agyam már azt sem tudta, mit akar feledni.

Fáradt, mogorva idegen
Tükrömben az arcát mossa
Beszél hozzám, s felbosszant
bizalmaskodó modora
Hát egyenest az arcába vágok
Vércsíkot húznak szívemre széthulló emlékszilánkok

Rohadt egy reggel, nem használ semmi
Sosem volt könnyű, de most aztán pokol
„embernek, férfinak lenni”
„A banális blues még szól”, „Nem hallod? – üvöltök”
„Szavakban fürdik a száj”
„Zord bűnös vagyok, tudom”, mégis…
hadd mondjam ki:
„Nagyon fáj!”

A hamutartónak döntve
az utolsó írott szavak:
Tanulj meg egyedül élni,
vagy próbáld megszeretni magad!
Ezt nem tűri el soha senki,
ha gyűlölöd magad, mást sem tudsz szeretni.