Rudolf R. Péter - Fény a végtelenben

Megérint, átölel,
Mint a lassan ébredő szél,
Ha kérdezed, nem felel,
Szavak nélkül mesél.

Váratlanul neked ront,
Vadul letaszít a sárba,
Aztán szépen letisztogat,
Majd felkér lassú táncra.

Létezését hirdeti
Minden múló pillanat,
Valós formába önti
A szívben élő vágyakat.

Megfizethetetlen,
Fény a végtelenben,
Hang a néma csendben,
Dobbanás szívemben.

Meg nem áll,
Sodor magával az Élet,
Néha fáj,
Szinte már éget.
Aztán egy érzés
Fölemel az égig...
Ha már itt vagyunk,
Akkor igazán éljük végig!

Ébredő új esély,
Mikor visszatér a zöld,
Nélküle nincs jövőnk,
Némán forogna a Föld.

A legfényesebb kincs lehet,
Ha nem tékozlod el,
Ne keresd a végtelent,
És magához ölel.

Egy hosszú utazás,
Tán véget sosem ér,
A Föld egy állomás,
Nekem ezt súgta a szél.

Megfizethetetlen,
Fény a végtelenben,
Hang a néma csendben,
Dobbanás szívemben.

Meg nem áll,
Sodor magával az Élet,
Néha fáj,
Szinte már éget.
Aztán egy érzés
Fölemel az égig...
Ha már itt vagyunk,
Akkor igazán éljük végig!

Meg nem áll,
Sodor magával az Élet,
Néha fáj,
Szinte már éget.
Aztán egy érzés
Fölemel az égig...
Ha már itt vagyunk,
Akkor igazán éljük végig!

Meg nem áll,
Sodor magával az Élet,
Néha fáj,
Szinte már éget.
Aztán egy érzés
Fölemel az égig...
Ha már itt vagyunk,
Akkor igazán éljük végig!