Mikó István - Majd a legutolsó éjszakán

Az éjszakázó mulatókban
hajnali vendég vagyok én.
Züllött gavallér, koldus báró,
csavargó herceg, fő bohém.

Cilinderem és lakkcipellőm,
kesztyűm és frakkom ócska már.
A jegygyűrűm elment a kártyán,
az órám zálogházba jár ...

De majd a legutolsó éjszakán,
víg hallali-hó lesz a lump tanyán.
A koldusbáró még egyet mulat,
dámák agyő, agyő urak.

Volt énnekem, sok mindenem volt,
volt kastélyom és volt tanyám.
Hét vármegyében legszebb lány volt,
az én szerelmes szép anyám.

Száz rózsafája nyílt a kertben,
száz csókja volt, meg egy fia.
Ma nincs se kert, se csók, se rózsa,
elmúlt a szép komédia ...

De majd a legutolsó éjszakán,
víg hallali-hó lesz a lump tanyán.
A koldusbáró még egyet mulat,
dámák agyő, agyő urak.

Egy reggel szépen ide hajtom
a bor mellé a fejemet.
S a rendőrorvos kihalássza
tárcámból a névjegyemet.

A lányok lassan ölbe vesznek,
a borból senki se iszik.
S az ősi föld letört lovagját,
az ősi földbe kiviszik...

De majd a legutolsó éjszakán,
víg hallali-hó lesz a lump tanyán.
A koldusbáró még egyet mulat,
dámák agyő, agyő urak.

A koldusbáró még egyet mulat,
dámák agyő, agyő urak!