Mikó István - Dalok egy kis primadonnához

Signorina, signorina,
szeretem önt végtelen
Hogyha vacsorára hína,
nagy jót tenne énvelem

Mert bevallom - mia cara -
én kegyedre éhezem
Éhes vagyok rég magára,
böjtölök, de nehezen

Azt is megmondom előre,
miből álljon a menü
Ölelés, csók nyakra-főre,
az ön csókja nagyszerű

Signorina, drága szépem,
hassák meg önt dalaim
Könyörüljön, kérem szépen,
egy éhező múzsa-fin

Egy ócska, vén kulissza mellett
Vallottam önnek hőn szerelmet
Madár dalolt, sütött a Hold
A díszlet éppen kerti volt

Egy operettet adtak éppen
Bömbölt a nagydob szörnyűképpen
Szerelmet esdeklő szavam
A zajban elhalt nyomtalan

A színpadon kerengő árnyak
Hölgyek, urak dalolva jártak
A felvonásnak vége lett
Vártam mi lesz a felelet

Ekkor néhány hölgy közbelépett
Ó, átkozott kórista népek

Nem kérek, édes, öntől más kegyet
Engedje meg, súgója hogy legyek
Súghassak önnek röpke szavakat
Ha szerepében néha elakad

Színház után hazakísérjem én
S fülébe súgjam, légy, ó, légy enyém
Kegyetlenül nem utasíthat el
Hisz a súgóra (hallgat..hallgat..)hallgatnia kell

Az ön szívében is kigyúlt a láng
Bájos színésznő, szép kis barna lány
Rövid időre boldogok valánk
Amíg szerelme nékem szólt csupán

Áltattuk egymást, botor és hamis volt
Ez az érzet, már mikor fakadt
Kasírozott volt boldogságom is
Mint minden a zsinórpadlás alatt
Mint minden a zsinórpadlás alatt
Mint minden