Szalay László - Most (én) átmulatok minden éjszakát

Elhagyott egy sápadt arcú asszony,
most átvirrasztom az éjszakát.
Nótaszóval gyógyítom a lelkem,
tán elfelejtem egyszer magát.

Nem tudom, hogy mért volt hűtlen,
ha tudnám is, én meg sem érteném.
De könnyen meglehet, hogy én hibáztam,
és nem vigyáztam magára én.

Most átmulatok minden éjszakát,
mert elfeledni nem tudom magát.
A pezsgő tartja bennem még a lelket,
mert józan fejjel nem bírnám tovább.

Az életem sötét és oly sivár,
a lámpafény számomra napsugár.
Egy züllött, lump csavargó lett belőlem,
de magának ez nem fog fájni már.

Minden este másfelé bolyongok,
maga sem boldog olyan nagyon.
Néha-néha felsír, mintha látnám,
kitekint árván az ablakán.

Elfeledni nem lehet a múltat,
ha száz formában mindig visszatér,
Majd megtudja, hogy minden kincs hiába.
A gazdagságom semmit sem ér.

Most átmulatok minden éjszakát,
mert elfeledni nem tudom magát.
A pezsgő tartja bennem még a lelket,
mert józan fejjel nem bírnám tovább.

Az életem sötét és oly sivár,
a lámpafény számomra napsugár.
Egy züllött, lump csavargó lett belőlem,
de magának ez nem fog fájni már.