Ajtay Andor - Hulló falevél

Nagy árnyas kert közepében,
áll ott egy sötét platán,
Alatta sok álmot szőttünk,
szép tavaszi éjszakán.
Szerelemről, boldogságról
ábrándozánk te, meg én,
Kiskerti padunkon ülve,
rózsanyílás idején...

Hulló falevél, suttogva beszél,
a szép tavasznak már vége,
s a nyárnak, mely lelkünkben égett,
már csak az emléke él...
Hulló falevél, sárgult falevél...

Ösmerém lelki világod,
s te ösmerél engemet,
Elválaszthatatlanoknak
neveztek az emberek.
Hogyha a szemedbe néztem,
lelked csak nekem virult,
És ha kis kezedhez értem,
a sápadt arcod elpirult.

Hulló falevél, suttogva beszél,
a szép tavasznak már vége,
s a nyárnak, mely lelkünkben égett,
már csak az emléke él...
Hulló falevél, sárgult falevél...

Nem tudom, miképpen történt,
nem tudom, hová tűntél,
Elszállt a tavasz, a nyár is,
s itt az ősz, közelg a tél.
Kertünk most szomorú, árva,
dalos madárkánk zokog,
Megirigyelte az élet,
hogy miért voltunk oly boldogok...

Hulló falevél, suttogva beszél,
a szép tavasznak már vége,
s a nyárnak, mely lelkünkben égett,
már csak az emléke él...
Hulló falevél, sárgult falevél...