Sztankay István - Vagy-vagy (a Van, de nincs c. operettből)

Egy jövendő kismamához szól a kérkedő papa:
Anyjukom, no hát fogadjunk, hogy fiú lesz a baba.

Szól a mama: ne-ne-nem, nem, nem.
Soha, soha, sohasem, sem, sem.
Ha fiú a gyerekem, azt én föl nem nevelem.
Mit sem ér a férfinem.
Mert a fiú csupa gond, gond, gond.
Valamennyi gonosz csont, csont, csont.
Sosem igaz, amit mond, leányszíveket megront.
Csupa, csupa, csupa gond, gond, gond.

És a durcás kis menyecske kijelenti kereken:
Bármit is beszél az alkud, leány lesz a gyermekem.

Szól a papa: ne-ne-nem, nem, nem.
Soha, soha, sohasem, sem, sem.
Ha leány a gyerekem, a nyakát kitekerem.
Mit sem ér a női nem.
Mert a leány csupa gond, gond, gond.
Valamennyi gonosz csont, csont, csont.
Sosem igaz, amit mond, férfiszíveket megront.
Csupa, csupa, csupa gond, gond, gond.

Felsőbb hatalmak megtudták a családi háborút,
És küldtek egyszerre kettőt, kisleányt és kisfiút.

Ne-ne-ne-nem, nem, nem.
Soha, soha, sohasem, sem, sem.
Sohasem veszekedem, mi legyen a gyerekem.
Lány, fiú, mindegy nekem.
Uram, ki a mennyben vagy,
Nézd meg; vagy-vagy.
Bárha lányt vagy fiút adj, adj, adj.
Örömöm egyforma nagy,
De könyörgök el ne hagyj.
Kettőt egyszerre ne adj, adj, adj!