Bakacsi Béla - Hajnali járókelő

Szakadozik az éjszaka sátra,
pincérek, zenészek indulnak haza.
Munkába siető friss arcok jönnek,
tágul a város ablaka.

Találkozik egyszerre két világ,
s ezen a különös randevún
feltűnik egy ember fedetlen fővel,
nyakában sál, dacol az idővel.

Egy ember, aki nem tartozik se ide, se oda.

Egy hajnali járókelő
megy a reggel felé, megáll valahol.
Ismerem, volt ez így, ugyanígy velem.

Új szél jön a partok felől,
üres álmok elől egy árnyék menekül.
Ismerem, volt ez így, ugyanígy velem.

De most, hogy rád találtam végre,
már az életem sínre került.
Minden régi csavargásnak vége,
hála néked azért, hogy így sikerült.

Menj, te hajnali járókelő,
te is keresd meg őt, ki majd szeret igazán.
Menj tovább, vár a nappalok fénye rád,
s aludd ki magadból ezt az éjszakát.

Ismerem, volt ez így, ugyanígy velem.

De most, hogy rád találtam végre,
már az életem sínre került.
Minden régi csavargásnak vége,
hála néked azért, hogy így sikerült.

Menj, te hajnali járókelő,
te is keresd meg őt, ki majd szeret igazán.
Menj tovább, vár a nappalok fénye rád,
s aludd ki magadból ezt az éjszakát.

Új világ vár terád!