Haumann Péter - Táncolj, vén rongyos

Hát az úgy volt,
hogy egy vándorcirkusz kocsiján
jártuk át észak és dél hét városát.
Megálltunk bárhol,
fellépett a három Maxwell.
Az volt a csúcs a komisszában,
hajladozva a tapsorkánban.
A fináléban rám szólt
a fiam meg a lányom: (hogy)

Táncolj, vén rongyos, táncolj,
táncolj, vén rongyos, táncolj,
táncolj, táncolj, vén rongyos, táncolj.

Aztán úgy volt,
hogy az első Chrysler kocsiján
megszökött a fiam és a lány.
Felléptek másutt, más lett a számuk.
Két Maxwell.
Nem vártak rám a csapszékpultnál,
megtorpantam a Whiskey-nél, s a múltnál.
Mert szól egy gramofon, ritmust zilált a lábam.
Egy részeg rám szólt:

Táncolj, vén rongyos, táncolj,
táncolj, vén rongyos, táncolj,
táncolj, táncolj, vén rongyos, táncolj.

Aztán úgy volt,
hogy még ebédre se telt a pénz,
és Whiskey-n és Wodkán élni oly nehéz.
A csapszék volt az otthonom,
hol tántorogva mondom:
Maxwell, Maxwell.
Egyszer aztán az ajtó nyílott,
két jól ismert kéz megtaszított.
A finálé jön, s rám szól
a fiam meg a lányom:

Táncolj, vén rongyos, táncolj,
táncolj, vén rongyos, táncolj,
táncolj, táncolj, vén rongyos, táncolj.

Lá-lá-lá ...

Táncolj, vén rongyos, táncolj.