C.A.F.B. - A lator

Hajnali fátyol lóg a városon,
És jól lakottan a telihold hazaoson.
Egy ismerős az első járatra vár,
De végül is a másik kocsiba száll.



A tehetetlen, csak úgy estében,
Gyomron rúgott, pedig nem hitt a testében.
Egy régi üvegfalnak ütköztem.
Vajon mi változott meg útközben?



Pályára álltam, tényleg így történt.
Egy testbe zártak vérbeli hús amatőrként.
A lelkem túlterhelt anyahajó.
Egy kicsit hazamennék anya - ha jó?



Refr.:
Vállamon hordom, el nem eresztem.
Egy életen át, viszem a keresztem.
Láttam a bűnöst, és beszélt velem.
Arca az arcom, igen azt hiszem.
/Hangja a hangom, igen, azt hiszem! /



Magamban rejtem az egész világot,
A mérgezett csendben valaki felkiáltott.
Mi az igazság, és mi a való'?
Lehet, hogy én vagyok az áruló!



Aztán a pisztolyt a számba vettem,
Miután mindent, mindent számba vettem.
Az ujjam még megpihen a ravaszon,
Talán még eljöhet az én tavaszom!



És a Föld forog, nem áll meg többé!
Amit megtettem, nem válhat soha köddé!
Memóriámba égetett bűntudattal
Ítélkezik felettem egy angyal.