Rock Színház - A krónikás - Mikál hercegnő vallomása

(Mikál):
Fiatal volt és szép, selymes hajú, karcsú és kecses,
Eljött, zenélt és énekelt.
Apja nyomorgó, jeltelen paraszt volt.
Ő maga a juhok pásztora,
Amíg a ravasz papok fel nem fedezték,
Mennyit ér hangjának, testének varázsa.
Mikor hozzánk jött, már tudta, mi illik.
Ismert sok régi dalt, és szerzett újakat,
És tudta jól, hogy nyerje meg atyám, Saul király kegyét.
Dávid dala és Dávid pompás tompora
elűzte Saultól a gonosz gyötrelmét.
Mert gonosz lélek szállta meg atyámat,
Tajtékzó szájjal őrjöngött vadul.
Orvosok, csillagjósok vizsgálták hiába,
Átokkal verve vergődött Saul.
Csak Dávid volt, ki üdvét visszaadta,
Lecsillapítva dühét, s vágyait,
Buján és élni vágyón, ilyen volt egykor Dávid,
Így hálta sorra házunk ágyait!
Saul után a bátyám, Jonathán jött,
Aki a vágytól veszve nyalta-falta őt.
S egy éjjel Dávid megjelent szobámban,
S felgerjedt testtel lányságomra tört.
Szerettem őt, kínzó szenvedéllyel,
Asszonya lettem szinte gyermekként.
Kétszáz levágott hímtag volt a jegyajándék,
Ezt küldte Dávid Saulnak a lánya kezéért.
Nem volt még nő, ki így kívánt egy férfit,
Kinyíltál bennem, te húsevő virág!
Ringyója apámnak, szerelmese bátyámnak,
Szerettelek, te kígyó, s hiába vártam rád!
Fölém feszült a tested, belém hatoltál forrón,
Tüzet gyújtott bennem a férfiasságod!

(Ethán):
Asszonyom, nyugodj meg, Ethán vagyok, az író!

(Mikál):
Érj hozzám, Dávid! Tegyél magaddá újból!

(Ethán):
Asszonyom, nézz rám, nem az vagyok, akit vársz!

(Mikál):
Tépd le a ruhámat! Dávid, ölelj át!
Ne várass, szerelmem, érezlek, akarlak,
Mondd, hogy te is akarsz!
Mondd! Mondd! Mondd!

(Ethán):
Nem! Nem! Asszonyom! Mit teszel?

(Mikál):
Szoríts! Szoríts! Szoríts! Szoríts!
Jobban! Jobban! Jobban! Jobban! Így! Így! Így! Még! Így!
Megölette Sault, az apámat,
Jonathánt is, aki szerette őt.
Kiirtotta minden rokonomat,
Megalázott és összetört.
Ilyen volt Dávid!