Rock Színház - A krónikás - Joáb börtöne

(Joáb):
Miért jöttök újból?
Leírtam mindent, mindent, amit kértetek,
hát ne bánts!
Nem tudok másról!
Legyen már vége!
Miért vártok minden nap új vallomást?

(Ethán):
Nem vagyok hóhér, a munkám hozott hozzád,
én írom Dávidról a krónikát.
Tudnom kell mindent, a teljes sorsát,
az igazat és semmi mást.

(Joáb):
Ez hát a munkád, hogy kiszedj belőlem mindent,
S ha elmondtam, többé már nincs szükség rám.
Úgy dobtok el, mint véres rongyot,
s ez rosszabb a halálnál!

(Ethán):
Az utókor ítél majd feletted is,
s ez neked sem közömbös tán,
Hogy gyilkosként gondolnak-e rád,
Vagy egy tiszta lelkű, győzelmes harcos,
egy igazi férfi emléke él tovább.

(Joáb):
Nem tudhattok semmit rólam!
Halálos ágyán meghagyta Dávid,
hogy Salamon, ha trónra lép,
Zárjon engem holtomig a börtönrács mögé.
S miért tette ezt velem Dávid? Vajon miért?
Mert ismertem mind a bűneit, s ezt ő is tudta jól.
S hogy nem maradt már több tanú, hát rám került a sor.
Katona voltam, ki mindent parancsra tett.
Harcoltam, öltem, míg Dávidból nagy király lett.
Híven szolgáltam őt,
A "fényes, szeplőtlen hőst",
Mert Dávid, ha ölt, mindig mások kezével ölt.
Hófehér köntösét sohase szennyezte vér.
A döntés volt övé, a piszkosát megtettem én.
Ábnert és Uriást,
Saul összes fiát,
A többit, ki útjában állt
Parancsra öltük le, követve Dávid szavát.

(Ethán):
És Saul királyt? Őt is Dávid ölette meg?

(Joáb):
Ítéld meg magad!
Saul a Gilboá hegyénél vívott nehéz csatát
a filiszteusokkal.
A csata után Dávidhoz egy ifjú jött
és lábához letette a véres koronát.
Földet szórva fejére jajgatott, majd kinyögte,
hogy megölte Sault és Jonathánt.
Saul félt az ellenségtől, hát megkérte őt,
ki épp arra járt,
Segítse kardjával a halálba át,
mielőtt még elfognák.

(Ethán):
Dávid ismerte ezt az ifjút?

(Joáb):
Ez az ifjú Dávid szolgája és lekötelezettje volt.

(Ethán):
Világos!

(Joáb):
Dávid könnye bőven hullt, siratta a jó Sault,
s fiát, a hű Jonathánt.
Majd eltette a koronát, s az ifjút, aki díjat várt,
egy intésére leszúrták.
"Így jár, ki megöli felkent urát!" - ez volt az indoklás.
Így lett Dávidból király!

(Benája):
Még itt is ármánykodsz, te patkány?
Te hányadék, nagyon vigyázz!
Ki adott engedélyt, hogy pofázz?
Nem tűrjük tovább az árulást!
Halljuk hát a vallomásod Saulról!

(Joáb):
Sault a csatában elvágták hadától,
sebzetten, vérezve bolyongott.
Látván, hogy nincs remény, kardjába beledőlt,
így halt meg szegény a harcmezőn.
Dávid e csatától távol maradt,
Hallván a gyászhírt, majd szíve szakadt.
Mert áldott és szeplőtlen hős volt ő mindenkor,
A bűnös, a gyilkos csak én voltam.

(Benája):
Ha mindazt tudod, amit hitem szerint tudsz,
akkor vigyázz, mert túl sokat tudsz!