Zalatnay Sarolta - Egyszer eljön majd a nap

Mennyi boldog idő elrepült már,
eltűnt nyomtalanul a gyönyörű nyár.
Kihalt mezőn, elhagyott réteken
földre bukó lombtalan fák,
ott, ahol sok igaz, nagyszerű pillanat jár.

Lépdelsz hangtalanul, társad a múlt,
fáradt vándor ilyen, ha nem fogy az út.
Hallgass meg egy régi szép balladát,
hozta a szél messzi útról.
Régi, régi mesém hallgasd meg, ó, hogyan szól:

Egyszer eljön majd a nap,
hervadt fák lombot bontanak.
Egyszer úgyis ott leszel,
hol a fény többé nem hagy el.

Mondják, hogy az enyém gondtalan út,
minden gyönyörű perc a semmibe hull.
Üres világ, elkopott, fénytelen,
messze futó végtelenség,
elrohan az idő, nem vagyok ugyanaz rég.

Mennyi boldog idő elrepült már,
eltűnt nyomtalanul, de visszatalál.
Elmondtam egy régi szép balladát,
hozta a szél messzi útról.
Régi, régi mesém hallgasd, ó, hogyan szól:

Egyszer eljön majd a nap,
hervadt fák lombot bontanak.
Egyszer úgyis ott leszek,
hol a fény s boldog emberek.

Egyszer eljön majd a szél,
ó, mily szép, mindent elmesél.
Egyszer, igen jön egy pillanat,
fényük már újra rám ragyog.

Egyszer végre, végre megpihen
összetört, fáradt, bús szívem.
Egyszer eljön majd a nap,
hervadt fák lombot bontanak.