Szemenyei János - Kis suttogás (Horgas Ádámmal)

Messze odafent egy hatalmas nagy Úr
Sápadt holdfényű szakállába túr.
Én meg idelent attól rettegek,
Attól félek én, nem tettem eleget.
Koszos kis felhőről,
Kátrányos vödörből
Sűrűn ömlik ránk a sötétség.
Fullasztó táj a hideg sötét ég.

Imának talán nevezni félek,
Mert sajnos jól tudom, nem méltón élek.
Szabadba nem megyek, az utcán sem járok,
Nagy csodákra már a szobámban várok.
Hát legyen csak kérés,
Egy imányi félés,
Betűkbe zárt surrogás,
Könyörgő ábránd, kis suttogás.
Surrogás.
Könyörgő ábránd, kis suttogás.

Állj meg, ember, vedd már észre,
Suttognak mások is az ajtók mögött!
Bármilyen halk is, halld meg végre,
Miértünk őrjöngve ordít a Föld!

Lehet, nem ismerlek, de összeköt sok szál,
Így akármerre lépsz, magaddal rántanál.
Ha feszül az a szál, most észrevehetnénk,
És egy irányba lépve elviselhetnénk.
Hát legyen csak kérés,
Egy imányi félés,
Betűkbe zárt surrogás.

Állj meg ember, vedd már észre,
Suttognak mások is az ajtók mögött!
Suttogás...
Bármilyen halk is, halld meg végre,
Miértünk őrjöngve ordít a Föld!

Hadd legyen a jövő tiszta lap!
Hadd süssön ránk a nyári nap!
Gyere, legyen kedd vagy péntek!
Ó, legyen-legyen, amit súgva kértek!
Valami új most itt dörömböl,
Vagy megölel, vagy ma még megöl!
Miértünk őrjöngve ordít a Föld!

Állj meg ember, vedd már észre,
Suttognak mások is az ajtók mögött!
Bármilyen halk is, halld meg végre,
Miértünk őrjöngve ordít a Föld!
Állj meg ember, vedd már észre,
Suttognak mások is az ajtók mögött!
És bármilyen halk is, halld meg végre,
Miértünk őrjöngve ordít a Föld!