Váczi Eszter Quartet - Mégsem múlik el

Hogyha engeded arcodra hullni az esőt,
Lelkedben őrzöd a kagylókeresőt,
és ha elsiratnál egy letépett pipacsot,
és fájón nevetnéd a bohócorrú ripacsot.

Ha a hajnali csend immár jobban simogat,
Mint az éj, mi a kéj hangján harsányan hívogat.
És ha az első érintésektől megfáradt a kezed,
Helyette a levendulát apró zsákokba szeded.

Refr.:
Mégsem múlik el, előbújik és énekel,
ez a hang egy kis dalt a múltból, újból és újból.
Ide fúrja be a szél magát, gúnyosan kinevet, nahát,
És csak járja az ördögi táncát, feltüzelve a gonosz románcát.

Hogyha engeded szökni az illékony időt,
és már jól esik járni a Pére- Lachaise temetőt,
Ahol Marcellhoz érve labirintus-utakon
Sírjánál csöndesedni most nem várt jutalom.

Ha már fel tudod adni az őrült keresést,
hogy újra élj mindig egy titkos ölelést,
és ha egy hölgyre letekintve most mosolyra fakadsz,
mert a legszerelmesebben érhetted meg ugyanazt.

Refr.:
Mégsem múlik el, előbújik és énekel,
ez a hang egy kis dalt a múltból, újból és újból.
Belefújja a szél magát, kárörvendve kinevet, nahát,
És csak járja a gonosz kis táncát, felhevítve az ördög románcát.

Mégsem múlik el, előbújik és énekel,
ez a hang egy kis dalt a múltból, újból és újból.
Ide fúrja be a szél magát, gúnyosan kinevet, nahát,
És csak járja az ördögi táncát, feltüzelve a gonosz románcát.