Kishegyi Árpád - Nem tudom, mi az oka (Koltay Valival)

(Koltay Vali):
Így, így, a kéz a kézbe,
így, így, a holdba nézve.
Így, így, csendben beszélve,
remegve, félve a néma éjtől.

(Kishegyi Árpád):
Így, így, ne lássa senki,
így, így, ne bántson semmi.
Így, így, így lehet lenni szívecském!

(Koltay Vali):
Jaj, nem tudom mi az oka, tán a tavasz,
úgy érzem, hogy nem vagyok én már ugyanaz.
A fű, fa, virág, oly illatos valahány,
oly csábos a levegő, az esti magány.

(Együtt):
Jaj, nem tudom mi az oka, tán a tavasz,
úgy érzem, hogy nem vagyok én már ugyanaz.
A fű, fa, virág, oly illatos valahány,
és csábos az esti magány.

(Kishegyi Árpád):
Nézd, nézd, mit hoztam néked,
nézd, nézd, sok édességet.
Nézd, nézd, ha ez se számít,
hoztam szalámit, s egy kis Villányit.

(Koltay Vali):
Jöjj, jöjj, epedve várlak,
jöjj, jöjj, karomba zárlak.
Jöjj, jöjj, egy cseppet várj csak, szívecském!

Mert nem tudom mi az oka, tán a tavasz,
úgy érzem, hogy nem vagyok én már ugyanaz.
A fű, fa, virág, oly illatos valahány,
oly csábos a levegő, az esti magány.

(Együtt):
Jaj, nem tudom mi az oka, tán a tavasz,
úgy érzem, hogy nem vagyok én már ugyanaz.
A fű, fa, virág, oly illatos valahány,
és csábos az esti magány.

(Koltay Vali):
Pszt, pszt, figyelj csak drága,
ott, ott, a bálszobába',
cseng, cseng a nóta csendül,
a szívem rezdül, a lábam perdül.

(Kishegyi Árpád):
Várj, várj, Jánosbogárka,
szállj, szállj velünk a táncba,
ringass álomvilágba, szívecském!

(Koltay Vali):
Jaj, nem tudom mi az oka, tán a tavasz,
úgy érzem, hogy nem vagyok én már ugyanaz.
A fű, fa, virág, oly illatos valahány,
oly csábos a levegő, az esti magány.

(Együtt):
Jaj, nem tudom mi az oka, tán a tavasz,
úgy érzem, hogy nem vagyok én már ugyanaz.
A fű, fa, virág, oly illatos valahány,
és csábos az esti magány.