Tóth Reni - A sólyom hazatalál

Nyár volt és fekete felhők jöttek a hegyeken át.
Mindenhol harangok zúgtak, egymásnak dőltek a fák.
A sólyom még magasan szárnyalt, fészkére keselyű szállt.
Árnyéka haragos színnel rajzolta meg a határt.

De valahol újra ébred a fény.

Lassan már könnyek sincsenek, gyertyák sem égnek,
százéves rongyos fellegek hullanak széjjel.
A sólyom hazatalál.

Lassan már könnyek sincsenek, gyertyák sem égnek,
százéves rongyos fellegek hullanak széjjel.
A sólyom hazatalál.

Távolban, fenyvesek mélyén szarvas bőg a párja után.
Eltévedt azon a nyáron, nem látja soha talán.
És mégis valami hajtja, a hűség, a hit a remény.
Vágtat míg dobog a szíve, vágtat míg haza nem ér.

Sohase válik vízzé a vér.

Lassan már könnyek sincsenek, gyertyák sem égnek,
százéves rongyos fellegek hullanak széjjel.
A sólyom hazatalál.

Zászlók örökké lengjetek a szabad széllel,
százéves rongyos fellegek hullanak széjjel.
A sólyom hazatalál.

Lassan már könnyek sincsenek, gyertyák sem égnek,
százéves rongyos fellegek hullanak széjjel.
A sólyom hazatalál.

Zászlók örökké lengjetek a szabad széllel,
százéves rongyos fellegek hullanak széjjel.
A sólyom hazatalál.