Dalriada - Ezer élet, ezer csillag

Őszi alkonyon
égi nagy malom,
balsorsot, bú virágát
őrölnek azon,
ködlik a határ,
száll a fecske már
vissza sem néz,
messzi égen jár.

Ősök énekét,
sorsát életét
égig érő fenyvesekben
bús szél hordja szét
Ősi föld szava,
fájó bánata,
jár a malom,
nem pihen soha.

Ezer élet, ezer csillag,
sorsunk tűzzel-vérrel írtad
jő a hajnal, nem szakíthat el
sem szó, sem határ
Ezer csillag, ezer élet,
nem fog rajtunk bús igézet
viharban nyíló virágunk
újra hazatalál.

Járja száz csatát,
gyermeket, anyát,
rabszíjra fűzöttek
búcsúzó dalát,
járja falvakat,
vért és lángokat
perzselt földön
holt álmokat.

Ezer élet, ezer csillag,
sorsunk tűzzel-vérrel írtad
jő a hajnal, nem szakíthat el
sem szó, sem határ
Ezer csillag, ezer élet,
nem fog rajtunk bús igézet
viharban nyíló virágunk
újra hazatalál.

Én a bánatom
egyszer átadom,
Őszi alkony
égi malmán jól megjáratom
járja majd sokat
míg a pirkadat
újraéleszt reményt, álmokat.

Lángszín hajnalon
áll meg a malom,
nem járnak, nem őrölnek
többé már azon,
tisztul a határ,
csillagúton jár,
száll a fecske,
fészkére száll.