Dalriada - Dúvad

Híres szép mezők, nyargaló szabadság,
Isten tetőled, pusztai vigasság,
hadra kél a nép, magam is indulok
hadba magammal száz betyárt elhozok
hadra kél a nép, magam is elmegyek,
hadba magammal száz betyárt elviszek.

Nem vár engem már sem apa, sem anya
társam csak a baj, betyároknak hada,
szőrén a lovon, mint a bősz förgeteg,
tűzvész, rémület kísér majd engemet
Szőrén a lovon, fokos a kezemben,
nincsen irgalom bujdosó szívemben.

Szabadságot és hazát,
jövendők hajnalát
vérével írta az égre egy nemzet
Bűnös és bűntelen,
gazdag vagy nincstelen,
egy szív és egy lélek zendült fel érted.

Születtem, mint égnek madara,
felnevelődtem bujdosásra
vajon hol lészen megnyugvásom
hol ér véget bujdosásom
vajon hol lészen megnyugvásom
hol ér véget bujdosásom
Sír a madár, az kit bezárnak,
sír a két szeme az betyárnak
otthon melegére nem lelhet
dúvadja ő az embernek
otthon melegére nem talál
megszolgálta százszor a halált.

Hogyha kinyújtja kezét rám a halál,
kardom, kulacsom az oldalamon áll,
egyet iszom én, pipázok, s azután
légy hű, jó barát, csak igyál szaporán
egyet iszom én, pipázok, s azután
légy hű, jó barát, csak igyál szaporán

Refr.