Bereznyei Gábor (F) - Háború II

Mikor egy nap végre magadhoz térsz,
Zavar a csend,és vakít a fény.
A múlt már csak egy homályos kép,
Ami a lelked mélyén benned él.
Nem tudod,hogy hol vagy,és miért vagy itt,
Nem érzel mást,csak a gyötrő kínt.
Bevillan egy fakó,homályos kép,
Mikor a fájdalom a testedbe tép.
Dörrent egy fegyver,és kialudt a kép,
Tested a földön,úgy érzed a játék véget ért.

Refr.: A háború újra megkísért téged,
Csapdában tart,úgy érzed véged.
Hiszen a háború vad és kegyetlen,
Végigkíséri az egész életed.

Eljött az idő,mikor végre hazatérhetsz,
Felidézel magadban,sok szép emléket.
De a lány,akiben bíztál,már rég nem vár,
Más karjaiban keresett vígasztalást.
Otthon mindenki megvetően néz rád,
Egy háborús hősnek itt csak ennyi jár.
Lehet,hogy jobb lett volna,ha nem éled túl,
De most a lelked mélyén szörnyű vihar dúl.
Nem tudod,hogy miért történt minden így,
És a lelked mélyén egyre jobban gyötör a kín.

refr

Te csak a hazádat védted,úgy mint bárki más,
De fizetségként neked csak ennyi jár.
Jutalmat neked a kín és a megvetés,
Jobb lett volna,ha vissza sem térsz.
Nem így képzelted el álmaidban,
De ez a valóság,és már nincs ami vígasztal.

refr