Népdal - Isten áldjon meg, édes barátom

Isten áldjon meg, édes barátom,
Jó hitvestárssal! Szívből kívánom.
A házasságra van kedved, látom,
Azért e rendet tartsd meg, javaslom!

Lába nyomaért vadat ne keress!
Kecskét gyapjáért soha ne fizess!
Üres tarisznyával lovat ne keress!
Nőtlen legénynek ez a rend helyes:

Arany-ezüstért, cifra ruháért,
Leányt el ne végy koszorújáért;
Inkább szeressed jámborságáért,
Előtted való szép járásáért.

Ne nézz a leány táncos lábára,
Ne hajolj az ő mézes szavára!
Figyelemmel légy indulatára,
Tanulj szert tenni szíve titkára!

Jóllehet ezt még én nem próbáltam,
De jó barátom házánál láttam;
Az asszony dolgát ott megtanultam.
Urához ilyen szavát hallottam:

Mondja urának: – Egyél, ha hoztál!
Üres konyhára mért házasodtál?
Hogy megkészítsem, mondd meg, mit adtál?
Egyél kenyeret, nincs egyéb annál!

Szegény férfi nem tud mit tenni:
Szegény létében a vizet veszi,
Száraz kenyerét azzal öntözi;
Az asszony dolgát sírva könnyezi.

Koporsójáig gyász-dolga annak,
Kinek szemére effélét hánynak.
Ilyen rossz asszonyt kerüld, mint lehet,
Mert ez sok bút hoz fejedre neked!

Régi beszédben igaz közmondás:
Tanulj másoktól, hogy sok bút ne láss!
Az igazmondás nem emberszólás,
De a rossz asszony holtig való gyász.

Azért barátom, adom tudtodra,
Ezen tanácsom ne vessed hátra:
Magadban járó, ne hágj nagy fára,
Mert visszaesel fejed lágyára!

Mert nehéz dolog az erőtlennek;
Nagy fát levágni a csonka kéznek.
Gazdag lányt venni szegény legénynek;
Nagy fát mozgatni az erőtlennek.