Népdal - Vajda, hegedűdnek szűnjék meg zengése

Vajda, hegedűdnek szűnjék meg zengése,
Némuljon el immár sarkantyúk pengése!
Hallgasson menyecskék tréfás bigyegése,
Mert szóért a garast, ehol, én teszem le!
Ne beszéljünk többet haszontalanságot!
Kétszer összejártam az egész világot,
Láttam szúnyogbőrből készített nadrágot.
Egyszer egy roppant nagy erdőn eltévedtem,
Egy dohányasztagba lovamat megköttem.
Egy buglya pánkóba beléheveredtem,
Másnap egy sült tyúkkal esszeverekedtem.
Kevés órák után onnét odébb mentem,
Egy nagy borpatakba szinte belévesztem.
Üggyel-bajjal abból amint kieveztem,
Egy kürtös kalácsnak odvába béestem.
De én még abból is kivágtam magamot,
Vígan cincogtattam rezes sarkantyúmat.
Szomjazván, kiittam egy zúgó patakot,
Sűrű nád nőtte be attól az orromot.
De még ezeknél is értem nagyobb csudát.
Láttam egy csukorban hetvenkét boszorkányt:
Kigyót, békát ettek, süttek, főztek folyvást,
Szúnyogszalonnából készítettek rántást.
Csakugyan nem tréfa, ne mosolyogjatok!
Hanem jobb lesz, minnyát asztalhoz híjjatok;
Négy ujj szalonnáig engem hízlaljatok,
De nehogy a borba beléfullasszatok!